Ezt elégelte meg Almássy tanárnő, Milánék osztályfőnöke, aki úgy kezdte történelem óráját, hogy a zebrákról kezdett el beszélni osztályának: – Gondoltátok volna, hogy a zebrák a csíkjaikat rejtőzésre használják? A zebrák csapatokban járnak, és amikor egymás mellé állnak vagy együtt mozognak a színeket nem látó oroszlán szemében jókora állatnak tűnnek. De még érdekesebb az, hogy a zebrák csíkjai olyanok, mint a mi ujjlenyomataink! Minden egyes zebra csíkozása és mintája eltér a másikétól, hasonlítanak egymásra, de még sincsen két teljesen egyforma közöttük. A zebrák ettől igazán egyediek! De egyediségüket mégsem egymás ellen használják!
Almássy tanárnő ezután megmagyarázta, hogy miért kezdett történelem órán a zebrákról tanítani. – Ezek az állatok bár különlegesek és különböznek egymástól, mégis ezzel a különbözőségükkel és egyediségükkel is egymást igyekeznek segíteni. Mi emberek mennyire másként gondolkodunk! Versengünk egymással, azt akarjuk megmutatni a másiknak, hogy mennyivel különbek vagyunk, mint a másik. A bibliai is azt tanítja: „Ne az önzés vagy a dicsőségvágy irányítson benneteket! Ellenkezőleg, legyetek alázatosak, és a másikat részesítsétek előnyben magatokkal szemben! Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse!” Filippi 2,3-4. – a tanárnő egy kis szünetet tartott, majd így folytatta: – Szeretném, ha megszívlelnétek ezt, és megtanulnátok, hogy a különbözőségetekkel versengés helyett egymást is segíthetnétek!
