KI IS A NAGYOBB SZAMÁR?

Jakabfy az iskola udvarán beszélgetett az alsósokkal. A „Teremtés ünnepe” kapcsán arról beszéltnekik, hogy a Biblia nagyon sok állatot megemlít, némelyeket jó, másokat rossz példaként. A legtöbbet életmódja, szorgalma, szelídsége vagy ereje okán példaként vagy intő jelként állít az ember elé. 

Az Ötök – Milán, Tank, Kátay, Greeny és Napsi – messziről hallgatták az igazgatót. – Élt régen egy Bálám nevű próféta, akit egy beszélő szamár mentett meg attól, hogy Isten ellen vétkezzen – kezdte Jakabfy, aki ekkor vette észre az Ötök díszes társaságát. – Na, ti Nagyok! Ki tudja folytatni a történetet? – kérdezte tőlük kedvesen az igazgató. Kátay, Tank és a két lány nagyon zavarba jöttek, de Milán folytatta az elkezdett történetet: – Bálám azt a feladatot kapta Isten népének egyik ellenségétől, hogy mondjon átkot rájuk, hogy legyőzhessék őket. A próféta el is indult, hogy teljesítse a kapott feladatot, de Isten egyik angyala újra és újra megállította őt, hogy ne teljesíthesse gonosz küldetését. A próféta nem látta az angyalt, de a szamár igen! Bálám hiába ütötte az állatot, az csak állt, és nem ment tovább. Sőt beszélt: A te szamarad vagyok, rajtam utazol régtől fogva mindmáig. Szoktam-e ilyet tenni veled? Bálám azt felelte: Nem. Ekkor Isten megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében. Bálám meghajolt, és arcra borult. 

Jakabfy elismerően bólintott, majd átvette a szót: – Hát, így mentette meg ez az állat gazdája életét azzal, hogy nem engedte, hogy teljesítse gonosz küldetését! No, ki is volt a szamár ebben a történetben? A gyerekek egyszerre harsogták: – Bálám! 

Jakabfy elmosolyodott: – Igazatok van! Néha mi emberek nagyobb szamarak tudunk lenni, mint az állatok. Egy kedves feketerigó énekével természetes módon dicséri Istent, aki megteremtette őt. Mi pedig elfelejtettük azt, hogy Neki köszönhetjük az életünket.

Olvasás

VÍZHIÁNY

Jakabfy éppen órát tartott az osztálynak, amikor halk kopogás hallatszott az ajtón. – Tessék! – szólt határozottan az igazgató. Kenesei Ilona volt az, az iskolatitkár. – Ne haragudjon Igazgató Úr, hogy óra közben zavarom, de szólni szerettem volna, hogy nincs víz az egész iskolában. Csőtörés van a faluban, és ma már nem is biztos, hogy lesz. Tölgyvölgyben gyakran volt csőtörés és vízhiány. 

Öreg volt a vízhálózat, a sok lakos miatt megemelték a víznyomást, hogy a falu magasabb pontjaira is eljusson a víz. A magasabb víznyomást meg nem bírta el a régi hálózat. 

Jakabfy láthatólag nem örült annak, hogy megzavarták az óráját. De ha már vízhiány lett, hát a vízről kezdett beszélni! – Tudtátok azt, hogy a teremtés kezdete óta mindig állandó mennyiségű víz van körforgásban a világban? Nem termelődnek liter számra „új vizek”. Sőt, az ember felelőtlensége miatt a Föld vízkészlete egyre inkább fogy. 

Ekkor vágott közbe Kátay: – Ráadásul hiába borítja a Föld felszínének mintegy háromnegyed részét víz, az iható édesvíz mennyisége csupán 3%-a a Föld vízkészletének. Ez nagyon kevés! Ezért kellene az édesvíz minden cseppjét megbecsülnünk! – Igen! Ez így van kedves Kátay, de kérlek, jelentkezés nélkül, ne vágj közbe, amikor beszélek! – dorgálta meg a fiút az igazgató, majd így folytatta: – A víz élet és éltet. Láttam egyszer egy filmet, amit a sivatagban készítettek. A film bemutatta, hogy mi történik akkor, ha a sivatag látszólag élettelen homokjára, néha napján eső hullik. Az eső hatására az egész csodálatos színpompás kertté változott. Erre gondolhatott az első zsoltár szerzője is, amikor ezt írta: "Boldog ember az, aki… abban leli örömét, ha az Isten tanítja… Olyan életerős lesz, mint a folyópartra ültetett gyümölcsfa: idejében hoz gyümölcsöt, s levelei örökké zöldellnek. Bizony, felvirágzik keze alatt minden, amibe kezd!" Milyen jó lenne, ha mindannyian megértenénk a víz üzenetét! Mert víz nélkül nincsen földi élet, kihalnak a növények, szomjan hal az ember és az állatok, ugyanúgy Isten hiányát sem élheti túl az ember.

Olvasás

ÓKORI ÉS KORLÁTOLT

Amikor Milán és Tank odaértek, Kátay és Greeny nagyon veszekedtek valamin. – Egyszerűen nem értelek Greeny, hogy lehetsz ennyire ókori! – vágta a lány fejéhez Kátay. – Ez nem ókoriság! – felelte haragosan Greeny. – Ez egyszerűen a valóság, Kátay! Nem lehetsz ennyire elfogult és korlátolt! – vágott vissza lány. 

Milán és Tank egymásra néztek, nem értettek semmit az egészből. Kátay és Greeny látva értetlenségüket, gyorsan beavatták őket vitájukba. Kátay szerint a tudomány ma már minden problémát megoldott, vagy meg fog oldani. Az ember uralma alá hajtotta a földet, a természet erőit, és a maga hasznára használja azokat. Greeny ezzel szemben arról beszélt, hogy bár a tudomány jó dolog, de nem lehetünk olyan nagyképűek, hogy mindentudónak látjuk a tudósokat, akik minden problémát megoldottak, vagy képesek lesznek megoldani. 

– Ókori! – mondta Kátay. – Korlátolt! – mondta Greeny. – Azt hiszem, – kezdte bizonytalanul Milán – egy kicsit mindkettőtöknek igaza van. Kátay és Greeny csodálkozva néztek rá, magyarázatot vártak. – Szóval, a tudomány sok mindenben segíti az életünket. Számtalan betegségnek, ami régen halálos volt, ma már van ellenszere. Hála a mérnököknek, ma már nem kell a patakra járnunk, ha tiszta inget szeretnénk viselni. Kátay büszkén húzta ki magát. De a fiú így folytatta: – De… a tudomány nem tud megoldani mindent. Nem mindenható. S annyi baj származott abból, hogy ma már semmilyen tisztelet nem él bennünk a természettel, a teremtett világgal szemben. És nem, a nagy természeti katasztrófák azt jelzik nekünk, hogy vannak még erők a világban, amiket nem tudunk uralni. Most Greeny húzta ki magát. – A régiek tisztelték a természetet. Arra törekedtek, hogy harmóniában éljenek azzal. Látták a maguk parányiságát, és tisztelték a teremtett világ erőit. Jó lenne ezt újra megtanulni tőlük! Ahogy a vers is mondja: „A Földünk élőlény, támogatnunk kéne, hogy balsorsunk elől bújhassuk ölébe! Hiszen az életünk, múlik az ő létén, hadd gyógyuljon végre, törődésünk révén!” (Aranyosi Ervin)

Olvasás

A TEREMTÉS ÜNNEPE

– Te, Bakancs! – szólította meg Milánt Tank. Néha nehéz volt értelmezni ezt a megszólítást, mert tulajdonképpen Tank mindenkit így szólított meg, akihez szólni akart. – Te, Bakancs! Gárdonyi tegnap miről hadovált? Ö…ö… a „Termés ünnepéről”… vagy miről?! De nem értem, mi az a termés ünnepe? Milyen termés, és miért van neki egy egész hete? Ez valami fura egyházi izé vagy mi?! – hadarta Tank. 

– Először is nem a termés ünnepéről beszélt Gárdonyi, hanem a „Teremtés ünnepéről” – felelte Milán mosolyogva. – A „Teremtés ünnepe” nem valami keresztény izé, mert mindannyiunkat érint! Azt is, aki nem hisz Istenben – folytatta Milán. – A „Teremtés ünnepe” az idén szeptember 25-től október 1-ig tart, és arra a világra irányítja a figyelmünket, amiben élünk, és amit hitünk szerint Istentől kaptunk ajándékba. A Biblia azt tanítja, hogy: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny” (Zsoltárok 19,2). Ez pedig azt jelenti, hogy a világunk – és ebbe a Föld és a végtelen világűr is beleértendő – tulajdonosa: Isten, aki végtelen bölcsességével megalkotta azt. S a Tulajdonos csak kölcsönadta nekünk teremtett világát, hogy az ember „uralkodjon” afölött. De az „uralkodás” nem jelenti azt, hogy a világ, amiben élhetünk a miénk. Nem tehetünk vele azt, amit csak akarunk. Nem zsákmányolhatnánk ki természeti kincseit a magunk önző érdekei szerint. Tudományos vizsgálatok által felfedezhetjük, megismerhetjük, de a gazda felelősségével vigyáznunk kell rá, és gondoznunk kell azt. A valódi tulajdonos, Isten pedig egyszer számonkéri majd, hogy mit kezdtünk vele. 

– Te, Bakancs! – felelte barátja szavaira Tank. – Elnézve ezt a világot, azt hiszem, jelenleg bukásra állunk ebből a…ő… hogy is mondtad? Ebből a… teremtés védelméből!

Olvasás

A CSILLAGÁSZATI ŐSZ

A péntek egy szempontból volt kedvenc napja Milánnak, ez volt az utolsó napja a hétnek, ami után már a hétvége következett. Első órájuk Jakabfy-val volt, mert az igazgató tanította nekik a földrajzot is. Jakabfy az óra elején a csillagászati őszről beszélt. A gyerekek bírták őt, mert mindig hallottak tőle valami érdekeset az órán, és előfordult az is, hogy egész órán fontos dolgokról beszélgettek. 

Jakabfy most azt magyarázta, hogy amíg meteorológiai szempontból szeptember 1-én kezdődik, csillagászati szempontból az őszi nap-éj egyenlőség idejétől beszélhetünk őszről. Ezen a napon a Föld mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik, és az északi féltekén e naptól kezdve kezd rövidülni a nappali órák hossza. Jakabfy elmondta, hogy a csillagászati ősz az idén holnapra esik, azaz szeptember 23-a, szombatra. Magyar idő szerint 8 óra 50 perckor köszönt be a csillagászati ősz. Az igazgató érdekességként azt is megemlítette, hogy az Északi-sarkon e napon ér véget a fél éves állandó nappal és kezdődik a fél éves éjszaka. 

Az Ötök – Kátay, Greeny, Napsi, Tank és Milán – az óra után arról beszélgettek, hogy milyen klassz lenne az, ha nálunk is fél évig tartana az állandó nappal. Akkor az ősök sohasem mondhatnák azt, hogy ideje már lefeküdni, mert besötétedett. Hétvégenként pedig egész nap kerekezhetnének. 

Milánnak a 19. zsoltár szavai jutottak az eszébe: „Az ég hirdeti Isten dicsőségét, kezének alkotásairól beszél az égboltozat.” Régi hittan tanára, amikor ezt a zsoltárt tanította, ezt mondta nekik: – Fiúk! Ha valamikor bajba kerültök, csak nézzetek fel az égre és lássátok Isten milyen csodálatosan alkotta meg az egész világegyetemet. Mert az, aki ilyen csodálatos rendet teremtett az univerzumban, Ő hordozza és tartja kezében az életünket is!

Olvasás

A DRÁMA(I) NAP

Milánék 3. órája magyar volt. Tapolcai tanárnő a magyar dráma ünnepéről beszélt, amit éppen ezen a napon ünneplünk. – Tudja valaki, hogy miért ezen a napon van ez az ünnep? – kérdezte a tanárnő. 

Persze Kátay ezt is tudta! – Valamikor régen, a XIX. században élt egy nagy magyar drámaíró, akit úgy hívtak Madách Imre. Az ő főművét, az „Ember tragédiáját” éppen 140 évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be először. Szeptember 21-én, erre is, és azokra a magyar írókra is emlékezünk, akik műveikkel a magyar kultúrát gazdagították. Tapolcai elmosolyodott: – Mi lenne nélküled, kedves Norbert! – majd folytatta: – Madách művében, „Az Ember tragédiájában” az emberiség történelmének különböző korszakain át Isten, Ádám, Éva és Lucifer, a Sátán, beszélgetésein keresztül, keresi a választ az élet nagy kérdésére: mi az emberi élet értelme. Ezen a kérdésen aztán kialakult egy jóízű beszélgetés. 

Az óra végén Tapolcai tanárnő így összegezte az elhangzottakat: – Látjátok, az élet értelmének kérdésére nem is olyan könnyű válaszolni. De egyet tudok. Ha igazán szeretsz valakit, akkor igyekszel mindent úgy csinálni, hogy mindig mosolyogni lásd, és ne okozz neki bosszúságot vagy szomorúságot. Azok, akik szeretjük Istent, szeretnének mindig örömet szerezni neki. A keresztény hit szerint ez életünk egyik fontos célja. Ezért figyelünk minden szavunkra és tettünkre, hogy a bennünket szerető Istennek, aki megalkotott bennünket, ne okozzunk soha bosszúságot vagy fájdalmat. Mert ha valakit szeret az ember, szeretetét nemcsak szavakkal akarja kifejezni, hanem a tetteivel is. Az emberi életünk legnagyobb drámája éppen az, hogy már nem törődünk azzal, hogy mi okoz Istennek fájdalmat, pedig az, ami neki szomorúságot okoz, az bennünket is tönkretesz.

Olvasás

VAN-E ÉLET A FÖLDÖN KÍVŰL?

Milán, Kátay, Greeny, Napsi és Tank, Kátayék kertjében egy terebélyes fa alatt beszélgettek. – Szerintetek van élet a földön kívül? – kérdezte hirtelen Kátay. – Ha lenne, már jeleztek volna nekünk az idegenek – felelte Napsi, aki először ocsúdott fel a kérdés okozta általános megdöbbenésükből. – Apám szerint az is kérdéses, hogy van-e értelmes élet a Földön. – böffentette közbe Tank. Mindannyian rosszalóan néztek Tankra. – Szerintem van élet a földön kívűl! Nem létezik, hogy ebben a hatalmas univerzumban csak mi lennénk az egyetlen értelmes lények! – folytatta a hangos gondolkodást Kátay. – Én is ezt mondtam – duzzogott Napsi. – Szerinted Greeny? Van élet a földön kívül? – fordult Tank a mellette ülő lány felé, aki megvonta a vállát. – Az azért nagyon baró lenne, Bakancsok! Ha egyszer csak előttünk teremne egy kis zöld emberke, és azt mondaná: Helló, Skacok! Most érkeztem az Alfa Centauri csillagrendszerből, hol parkolhatok le a csészealjammal? – rötyögött saját humorán Tank. 

– Én nem tudom, hogy van-e élet a földön kívül… – kezdte Milán, majd így folytatta: – De számomra még a földi élet is varázslatos! Az pedig lenyűgöz, amikor sötétedés után felnézek az égre, és látom azt a kifeszített sötét vásznat, rajta a milliárdnyi ragyogóan fényes ponttal. Ilyenkor óhatatlanul azt érzem, amit Dávid, Izráel királya is érzett: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” – Te, Bakancs! Tökre úgy beszélsz, mint Gárdonyi! – mondta csodálkozva Tank. 

– Nem! Nem! Van abban valami, amit mondasz Milán! – helyeselt Kátay. – A tudomány jelen állása szerint, egyedül vagyunk az univerzumban. S ez egyszerre félelmetes, és egyszerre lenyűgöző! Isten? Nem tudom. Én nem hiszek benne. De az azért elgondolkoztató, hogy létrejöhetett-e az a sok milliárd galaxis – felmutatott az égre –, fent körülöttünk, csak úgy a semmiből, magától, bármilyen értelmes Alkotó nélkül.

Olvasás

BÖFF

Tank, ha valamit nagyon utált az hétfő volt. Ilyenkor egész nap utálatos volt, szólni sem lehetett hozzá. Azt mondogatta, hogy a szervezetének alkalmazkodnia kell ehhez az új héthez. Ma különösen is undok volt. Bármit kérdeztek tőle a barátai, csak annyit mondott: „Böff!” Nem volt sem „Bakancsok”, sem „Skacok”, semmi érthetetlen Tank-duma, csak ez a „Böff”. Milán, a Kátay, Greeny és Napsi csak néztek, mint Rozi a moziban, nem értették. 

Kitalálni sem tudták, mit is jelenthet ez a „Böff”. De egyikük sem merte megkérdezni az osztály óriását, hogy mégis mi a nyavalyát jelent ez a „Böff”. Napsi szerint azt, hogy: „Hagyjatok békén!”. Greeny szerint Tanknyelven azt, hogy: „Utálom a hétfőt!”. Kátay valami tudományos magyarázatról hadovált, de azt senki sem értette. Egyedül Milán nem mondott semmit, egyszerűen elfogadta, hogy Tanknak ma rossz napja van. 

Még otthon hallotta, hogy néha nem kell magyarázgatni a dolgokat. Van úgy, hogy valakinek rossz napja van. Ilyenkor egyszerűen békén kell hagyni a másikat, nem kell hergelni, nem kell piszkálni. Milán tízóraira két finom croiassant-t hozott. Megbökte Tankot, és elé tartotta az egyiket. A mélabús Tank padtársára nézett, majd a croissant-ra, elmosolyodott, és ennyit mondott: – Kösz, Bakancs! Ettől a pillanattól kezdve Tanknak már nem volt rosszkedve. Mert néha elég egy kis kedvesség ahhoz, hogy valakinek visszaadjuk a jókedvét. De ettől még mindenkit érdekelt volna, hogy mégis… mi a nyavalyát jelent az a „Böff”?!

Olvasás

NEM IS OLYAN KÖNNYŰ!

Ma reggel az iskola udvarán kezdett az egész iskola. Jakabfy, az igazgató hívott össze egy rendkívüli alkalmat. Az igazgató mellett Gárdonyi, az iskolalelkész, meg egy néni állt. – Én ismerem azt a nőt! – súgta a többieknek Napsi. – Veszprémből jött, az állatvédőktől. Mire Napsi befejezte, Jakabfy átadta szót a hölgynek. – Jó reggelt, gyerekek! A nevem: dr. Kalmár Ágota. A foglalkozásom állatorvos, és a veszprémi Állatvédő Egyesülettől jöttem. Azért vagyok itt, mert egy program keretében körbejárjuk a környék iskoláit, hogy felelős állattartásról beszéljünk a diákoknak. Bemegyek majd minden osztályba és néhány percben ennek fontosságáról szeretnék nektek beszélni. 

Így is lett! Milánékhoz a negyedik órában érkezett meg a doktornő. Éppen Fűzfőtelkivel, az énektanárral volt órájuk. Ágota néni a felelős állattartás 7 aranyszabályáról beszélt. – Tudják mi ez a 7 aranyszabály? – kezdte előadását. Senki sem ismerte. Ezért a doktornő sorban elmondta mindegyiket, és röviden meg is magyarázta őket. 

1. Felelősség. Felelős vagy a háziállatodért. A felelős állattartás egyik fontos része az egyedi azonosítás, melynek a legkorszerűbb módja a mikrochip beültetés. Fontos, hogy a chipet beültetés után regisztráltatni is kell az állatorvossal, különben nem ér semmit! 
2. Szeretet. Szeresd a jószágodat úgy, hogy közben ne árts neki.
3. Táplálás. Az állatnak is táplálékra van szüksége az életben maradáshoz, energiára a mozgáshoz. Ezért fontos számára a jó, megfelelő mennyiségű, minőségű élelem és természetesen az ivóvíz biztosítása. 
4. Mozgásigény. Ha kutyánk van, és kertesházban lakunk is, ne hanyagoljuk el egyetlen napra sem a sétát, a futtatást, a játékot. 
5. Egészség. Sajnos állataink is ki vannak téve különféle betegségeknek. Ezért fontosak a védőoltások, külső és belső élősködők elleni védelem. Az állatoknál is fontos a higiénia, környezetük tisztasága. 
6. Utódok. Nemcsak kedvencünkért, de születendő utódaiért is felelősek vagyunk. A felelőtlen szaporítás következtében hazánkban a gazdátlan állatok száma óriási. 
7. Környezet. A felelős állattartásnak az a lényege, hogy társállat és gazdája úgy tudjanak harmóniában együtt élni egymással, hogy ebben a kapcsolatban ember és állat is jól érezze magát, s mindez összhangban legyen a környezetükkel is. 

Tank az óra végén meg is jegyezte: – Hát, nem is gondoltam, hogy ilyen komoly dolog háziállatot tartani!

Olvasás

SZENT A BÉKE, BAKANCSOK?!

Milán, Kátay, Greeny, Napsi és Tank, Tölgyvölgy gyönyörű parkjában lógtak a suli után. A nagy árnyas fák levelei még csak itt-ott sárgultak, meleg is volt, szép nyárutó. 

A zenéről beszélgettek. Azt tárgyalták, hogy ki milyen zenét szokott hallgatni. Kátay, aki egyébként is olyan fura volt, a komolyzenét szerette, különösen a filmzenéket. A többiek számára érthetetlen volt, amit mondott, a többiek csak annyit értettek magyarázatából, hogy a filmzene, a mai ember komolyzenéje. Napsi nem hallgatott magyar zenét. Soha, ahogy mondta. Nem menő. Ő Shwan Mendes, Camilla Cabello, és Selena Gomez zenéje mellett tette le voksát. Tank a Kowalsky meg a Vegát, meg a jó kis rapzenét szerette. Milán, a keresztény zenészért, Pintér Béláért rajongott. Greeny pedig a Valmart szerette, mert szerinte Marics Peti olyan cuki és menő. 

Tank erre beszólt neki: – Az gáz! – majd pipiskedve énekelni kezdte: „Megláttam, mondom Úrrristeen! Ki ez a lá-áány? Ki ez a lá-áány?” Greeny erre jól bokán rúgta Tankot, aki meglepetésében inkább, mint a rúgástól, hanyatt esett. Tank és Greeny veszekedni kezdtek. 

Végül Milán vetett véget a vitának, amikor ezt mondta: – Halihó, Skacok! Hogy is mondta Gárdonyi? Most ő kezdte utánozni a lelkész hanghordozását: „A Biblia kölcsönös tiszteletre tanít bennünket.” – Nem vagyunk egyformák! – vette át a szót Kátay, majd így folytatta: – Tehát a zenei izlésük is más. És nincsen ezzel semmi baj! De ha szeretjük egymást, ezt is el kell tudnunk fogadni! Majd a civakodó Greeny-hez és Tankhoz fordult: – Na, akkor szent a béke, Bakancsok?!

Olvasás

A MÁSIK BÁNTÁSA NEM PÁLYA

Milán a többiekkel együtt a folyosón múlatta az időt, és várta, hogy becsöngessenek matek órára. A folyosó végén látták Hidait, Gabi nénit és egy hölgyet, akit Milán nem ismert. 

– Na, ebből ügy lesz… – szólalt meg halkan Napsi. – Ügy? Milyen ügy? És ki ez a nő Hidaival meg Gabi nénivel? – kérdezte meglepetten Milán. – Az a nő az Ili anyulája, és állítólag rászálltak a nyolcadikosok – felelete a lány. – Ja! Azt hallottam, hogy zaklatták. Ráírtak meg minden. – Más is volt! – szólt közbe Kátay. – Meg is alázták rendesen! Szereztek róla egy képet, majd egy mesterséges intelligencián alapuló képgenerátorral megszerkesztették, és megosztották sok-sok emberrel. Kínos! – Akkor Ili azért nem jött a héten iskolába – jegyezte meg Tank. – Az durva! – tette hozzá Milán. – A régi sulimban is történt ilyen. Azt a fiút, akivel ezt csinálták az osztálytársai, nagyon megviselte az ügy. El is vitték a suliból, és anya azt mondta, után hónapokig járt pszichológushoz. 

Elhallgattak, és figyelték a folyosó végén beszélgető három nőt. Milánnak eszébe jutott egy történet, amit még apukája mesélt egy asszonyról, aki sok hazugságot terjesztett a faluban, ahol élt. A falu lelkésze egyszer megelégelte, magához kérette a pletykás asszonyt, felvitte a templomtoronyba, majd ott előtte széttépett egy lúdtollal teli párnát. Vitte a szél a szertehulló tollakat. A lelkész így szólt: – No, akkor induljon, Sára! Szedje össze a tollakat, és hozza vissza nekem! – Ó, Tiszteletes Úr! Hát, hogyan szedhetném én össze azokat? Egy hét sem lenne elég, hogy összegyűjtsem őket, olyan messze és sokfelé vitte azokat a szél! – felelte döbbenten a pletykás asszony. – Látja, ilyen az a sok hazugság is, amit maga terjeszt itt a faluban másokról. Szavai bántanak és sebeznek, mérgezik az egész közösséget, nem csak azt, akiről szólnak. S ami egyszer kireppent a száján, azt soha többé nem lehet összeszedni – felelte a lelkész haragosan. 

Milán arra gondolt, hogy néha jó poénnak tűnhet másokat bántani, hazugságot terjeszteni róla. De, ami neked poén, az másnak mérhetetlen fájdalom.

Olvasás

A BALESET

Ács Milán, történetünk egyik főszereplője, ahogy hallottuk, a múlt héten először lépett be a Tölgyvölgyi Református Általános Iskola kapuján. Budapestről érkezett, egy másik református iskolából. A szülei Veszprémben kaptak munkát, ezért költöztek Tölgyvölgybe. Istennek hála hamar barátokra talált új iskolájában, nem is egyre! A múlt héten megismerhettük őket is: Kátay Norbertet, más néven a Kátay-t, a lexikon agyú fiút; Zöldvölgyi Ágnest és Egressy Napsugárt, becenevükön: Greeny-t és Napsit, a két barátságos lányt, és nem utolsó sorban Tokaji Attilát, Tankot, a bivalyerős, de jóindulatú srácot. Vajon mi történik majd velük ezen a héten?

Suli után biciklizni indult az öt jóbarát. Tölgyvölgy a balatoni bicikliút mentén feküdt, és kis erőfeszítéssel egy régi kolostorromhoz lehetett elkerékpározni. Úgy döntöttek, ide fognak kirándulni! Az egykor hatalmas kolostort már évszázadokkal ezelőtt elhagyták az ott lakó szerzetesek, köveit Tölgyvölgy őslakói építőanyagként használták, de tornya és néhány fala még mindig állt. 

De a csapat nem érhette el a kolostort. Milán, hogy felvágjon újdonsült barátai előtt, egy nagy lejtőn fékezés nélkül hajtott le, elvesztette uralmát a cangája felett, és azzal együtt berepült az útszéli bokrok közé. Csodával határos módon kisebb karcolásokkal és egy-két nagyobb horzsolással megúszta a balesetet. – Bakancs! Te nem vagy normális! Meg is halhattál volna! A bicikli nem játék! Ugyanúgy ésszel kell azt vezetni, mint minden járművet! – tolta le mérgesen Tank. – Hogy is szokta mondani Gárdonyi? – szólalt meg Greeny, majd az iskolalelkész hangját utánozva folytatta: – Az élet nem olyan, mint a számítógépes játékok. Itt nincsen több élet. Ha azt az egyet elveszíted, amit ajándékba kaptál, akkor máris megjelenik a felirat: game over. 

Milán egy életre megtanulta a leckét, és örült, hogy csak a biciklijének kellett búcsút intenie.

Olvasás

NEM A LOVAK EREJÉBEN…

A hét utolsó napján osztályfőnökükkel, Almássy Gabriella tanárnővel volt órájuk, aki egyben a történelmet is tanította osztályának. – Holnap, szeptember 9-én, emlékezünk történelmünknek arra az eseményére, amire méltán lehetünk büszkék! A tanárnő elővett egy bőrkötéses könyvet, kinyitotta egy megjelölt oldalon, és olvasni kezdett: – „Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, a vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!” Tudja valaki, hogy hol, esetleg mikor, és kik tették ezt az esküt?

Természetesen a Kátay ezt is tudta! Milán, bár még csak pár napja ismerte ezt a vékony srácot, mégis megdöbbentette, hogy mindenről tudott valamit. Szóval Kátay jelentkezett, és … – 1552. szeptember 9-én vette kezdetét az Egri vár ostroma. Az ostromló törökök 45.000 főnyi katonával támadták meg a várat, akikkel a várbeliek alig 1800 katonája állt szemben. Csata előtti esküjüket olvasta fel a tanárnő, amit Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében olvashatunk.

– Köszönöm Norbert! Mint mindig, hibátlan volt a válaszod! –
Milán végre a keresztnevét is megtudta a Kátaynak, de a tanárnő folytatta: – A török tüzérség 12 napon keresztül megállás nélkül lőtte a vár falait, különösebb siker nélkül. Végül 1552. október 17-én siker nélkül vonultak el a vár falai alól. A győztesek azonban nem felejtették el, kinek is köszönhetik a diadalt! Megköszönték a Mindenhatónak, hogy kis csapatuk a közel 30-szoros túlerővel szemben összesen 13 rohamot vert vissza, és így szeretett hazájuk nagy részét megmenthették a töröktől. Legyünk mi is büszkék erre a győzelemre, és emlékezzünk meg méltóképpen az Egri vár hős védőiről! Példájuk tanítson meg arra, hogy ha Istenbe vetjük bizalmunkat, ahogyan ők tették, így a lehetetlen nekünk is lehetségessé válhat! Eger várának falainál így váltak valóssággá a bibliai 147. zsoltár szavai: „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.”

Olvasás

MÁSOKKAL, MINT MAGADDAL

Milán ma elaludt, kapkodva indult az iskolába, mert háromegyed nyolcra be kellett érniük. Persze a nagy rohanásban otthon felejtett azt a borítékot, amibe anya összekészítette azt a pár ezer forintot, amit be kellett fizetni az osztálykasszába. Almássy tanárnő nyomatékosan kérte, hogy mindenki hozza magával a kért összeget máig. 

Milán már a teremben volt, amikor észre vette, hogy a borítékot elfelejtette betenni a táskájába. Egy pillanat alatt leizzadt, és keserűen rogyott le a székére. – Na, mizu Tesó? – szólította meg Tank. – Mi baj van? – Otthon hagytam a borítékot. – felelte Milán. – A borítékot?! Milyen borítékot? – kérdezte meglepetten Greeny, aki akkor érkezett hozzájuk. – Osztálypénz. – vágta közbe Napsi. – Na, ne már Bakancs! Ezért vagy elkeseredve? Majd behozod holnap! – mondta röhögve Tank. – De Gabi néni mára kérte… - mondta szomorúan Milán. Aztán csak annyit látott, hogy újdonsült barátai hirtelen kimennek a folyosóra, majd néhány perc elteltével, kezükben pontosan annyi pénzzel odalépnek hozzá. – Tessék! Majd megadod! – mondta kedvesen Greeny. – De hogy?! Miért?! – habogta Milán, miközben elvette a lány kezéből a papírpénzt. – Csak. Mert már te is a csapatunk tagja vagy, Bakancs! – verte hátba kedvesen Tank, Milán pedig majd kiköpte a tüdejét ettől a kedvességtől. 

Ez négy jóbarát talán nem is tudta, hogy azzal, amit tettek Jézus szavait váltották valóra, aki azt mondta, hogy amikor segítségére vagyunk egy bajba jutottnak, akkor az olyan, mintha neki segítettünk volna. Tégy másokkal úgy, ahogyan szeretnéd, hogy veled cselekedjenek!

Olvasás

ISTEN MEGTARTJA AZ ÍGÉRETÉT

Ez már a második napja volt Milánnak új iskolájában. De már az első nap megtapasztalta azt, amit a még mindig a zsebében hordott papíron olvasható bibliai idézet ígért. Isten tényleg előtte járt, és szépen előkészített mindent. Történt ugyanis, hogy tegnap már a második szünetben, dupla matek óra után, amit Hidai tanárnő tartott, odament hozzá két lány meg két srác, és beszédbe elegyedtek vele. Azonnal látszott rajtuk, hogy ők afféle baráti társaság.

– Szeva, Tesó! – mondta az egyik srác, aki láthatóan jól ki volt gyúrva. – Én Tank vagyok. Ő meg a Kátay – mutatott egy gizda fiúra. – Ő meg Greeny és Napsi! – bólintott a két lány felé. – Én, Milán vagyok! Ács Milán. – mutatkozott be Milán. – Ja! Te vagy az új bakancs a kóterban. – felelte a Tank becenevű fiú, de Milán egy szavát sem értette. Valószínűleg elég hülye képet vághatott, mert „a Kátay” megszólalt, és lefordította Tank szavait. – Szóval, te vagy az srác az iskolában. Ugye, Pestről jöttél, és a Feriék házát vettétek meg? – Igen! -felelte Milán, és beszélgetni kezdett négy új osztálytársával.

Sok mindent megtudott róluk, az iskoláról, új osztályáról, az itteni szokásokról, a tanárokról, sőt a faluról is. Milán már nem volt egyedül. Tank, aki bár érthetetlen szavakat használt, és tényleg úgy nézett ki, mint egy harckocsi, ami minden falon átmegy, alapjában véve jószívű gyerek volt. A szárnyai alá vette az új fiút. Milán hálás volt Istennek azért, hogy megtartotta azt, amit ígért: „Én megyek előtted”. Neki csak rá kellett bíznia magát erre az ígéretre.

Olvasás

ÉN MEGYEK ELŐTTED

Ács Milán, történetünk egyik szereplője, először lépett be a Tölgyvölgyi Református Általános Iskola kapuján. A nagy fekete kapun túl egy egészen más világ tárult a szemei elé, mint ami abban a másik iskolában volt, amit otthagyott Budapesten. Milánék most költöztek Tölgyvölgybe, ebben a Balaton-közeli, néhányezer lakosú faluba. A szülei Veszprémben kaptak munkát egy nagy cégnél, így a város közelében kerestek, és találtak otthonra.

Milán felnézett az égre. Még sütött nap, de már a napsütés is olyan más volt. Olyan iskolaszagú. Nehéz volt elindulni otthonról, és most nehezen tette meg az első lépéseket is új iskolája udvarán. Kicsit félt is. Új tanárok, új iskolatársak, a barátai meg mind ott maradtak Pesten. Idegennek érezte magát.

– Milyen lesz ez az év? Hogyan néznek majd rám az osztálytársaim? Találok-e közöttük barátokra? És a tanárok? Szigorúak lesznek és barátságtalanok? Vagy inkább kedvesek és szeretni valók? Megbirkózom majd ezzel a sok új kihívással, ami rám szakadt? – cikáztak a gondolatok Milán fejében. De nem sokáig gondolkodhatott, mert két férfi állt az udvaron, akik most egyenesen felé jöttek. – Áldás-békességet, Milán! – mondta az egyikük kedvesen, akiről később megtudta, hogy az iskola igazgatója. – Áldás-békesség! – válaszolta meglepetten a fiú. Ismerte ezt a köszönést, mert Pesten is református iskolába járt. – Isten hozott minálunk! – válaszolta a másik férfi, akiről később kiderült, hogy ő a helyi református lelkész. – Almássy tanárnő már vár! Ő lesz az osztályfőnököd.

Milán bizonytalanul indult el a mutatott iskolaépület felé. Sóhajtott egyet, belenyúlt a zsebébe, és azt a gyűrött papírt vette elő, amit pesti hitoktatója adott búcsúzóul. Egy bibliai idézet volt ráírva: „Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem.” – „Én megyek előtted”… Majd meglátjuk! – gondolta, és egy kicsit bátrabban lépett be a nagy barna épületbe.

Olvasás