REFORMÁCIÓ

Az Ötök is nagy várták már a szünetet, és örültek annak, hogy most hosszabb lesz, mint szokott. Arról beszélgettek Kátayék teraszán, hogy ki mit fog csinálni a szünetben. 

– Én elutazom Apával! – felelte Napsi. – Anya elengedett, mert kapóra jött neki, hogy ők is elutaznak az új párjával. Így nem leszek nekik láb alatt. – Mi nem megyünk sehová. Itthon pihenünk – felelte Kátay. Greeny is ugyanezt mondta, meg Tank is. – És Te? – kérdezték szinte egyszerre a többiek Milánt. – Mi Erdélybe utazunk apa családjához. Sepsiszentgyörgy mellé, Árkosra. – Bakancs, Romániába mentek? – vágott közbe Tank. – Erdélybe. Székelyföldre – igazította ki barátját Milán. – Árkoson is magyarok élnek, akik magyarul beszélnek, mint te, és nem szeretik, ha lerománozzák őket. – Jó! Jó! Bocs! – habogott Tank. – És mit csináltok kint? 

Milán egy kicsit habozott, majd válaszolt: – Hát meglátogatjuk a még élő rokonainkat, virágot viszünk elhunyt szeretteink sírjára, és… elmegyünk a templomba is. – Templomba? A temetőt még megértem, de a templomot? – értetlenkedett Kátay. – Oda meg minek? – Hát, mert reformáció ünnepe lesz. Tihamér bácsi, az ottani lelkész, mindig nagyon jókat szokott prédikálni. – Aha, tényleg, – bólogatott Kátay. – Október 31-e, a reformáció emléknapja. Luther Márton akkor szögezte ki 95 pontból álló vitairatát a Wittenbergi vártemplom kapujára. – Tihamér bácsi azt szokta mondani, hogy hivő reformátusként valljuk, hogy a reformációra nem emlékezünk, hanem benne élünk – vette vissza a szót Milán. – Mert a reformáció azt jelenti, hogy visszatalálunk Istenhez, aki átformálja a gondolkozásunkat, az érzéseinket és az akaratunkat. Azért, hogy ne tévesszünk célt az életben, boldogabb életét éljünk. 

– És Te, Bakancs! Hiszel ebben az izében… a reformációban?! – kérdezte Tank. Milán elgondolkodott, majd így szólt: – Igen. Hiszek. Mert olyan sokszor megtapasztaltam már, hogy Isten jelen van az életemben. Tudom, hogy szeret és vigyáz rám. Ránk. 

Ezután már nem szólalt meg senki. Azon gondolkodtak, amit Milán mondott a hitéről.

Olvasás

HA ISTEN MEGSEGÍT, NEM VALLUNK SZÉGYENT!

Csütörtök negyedik órában földrajz órájuk volt Milánéknak. Ezeket az órákat Jakabfy, az iskola igazgatója tartotta. Mi másról lett volna szó, ha nem az új iskolaépületről. Ez izgatott most mindenkit! 

Ez volt a hír a faluban is! Egy olyan kis településen, mint amilyen Tölgyvölgy volt, nem mindennap történik ilyen nagy esemény! 

– Igazgató Úr! Kérdezhetünk még az új épületről? – kérdezte Milán az óra elején. Az igazgató elmosolyodott. – Látom, ma sem fogunk az anyaggal foglalkozni. Rendben! Kérdezzetek! – felelte Jakabfy. – Mi az, ami érdekel benneteket? – Hát… hogy hogy indult ez az egész? Milán volt a szóvivő. – Mármint az iskolaépítés? – kérdezett vissza az igazgató. Milán bólintott. – 2016 óta terveztük egy új iskolaépület építését. Láttuk előre, hogy Istennek hála, az elkövetkező években sok család telepszik le községünkben, és sok gyermek fog születik Tölgyvölgyben. Egyre több volt az óvodás. Szükségünk volt tehát egy új épületre, hogy mindenkit felvehessünk, aki ide jelentkezik. 2016-ban készíttettük el tehát az első terveket, és ha jól emlékszem, az első pályázatot is akkor írtuk. – Jakabfy kis szünetet tartott, majd így folytatta: – Négy éven át próbálkoztunk, újra terveztünk többször is, de hiába. Semmi sem jött össze. Aztán Isten, 2020 őszén egyszer csak nyitott egy utat előttünk. A magyar kormány mellénk állt, és elkezdődhetett egy hosszú, nehéz és akadályokkal is tele folyamat, aminek a vége ez a szép és új iskolaépület lett. De ez csak az, ami látható! Mert mi, akik részt vettünk ebben az egész folyamatban, mindig megtapasztaltuk azt, hogy mennyire igaz az, amit a Biblia tanít: „Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent.” Mert az iskolaépítésnek voltak bizony mélypontjai, amikor már-már úgy látszott, szégyenben maradunk, és nem válhat valósággá, amit álmodtunk! De Isten megsegített bennünket, és mi hálásak vagyunk azért, hogy nem vallottunk szégyent!

Olvasás

A HÍRES OLIMPIKON

A Tölgyvölgyi Református Iskolába ma egy híres vendég érkezett, aki egykor szintén ebbe az iskolába járt. Borvendég Géza az egykori olimpiai bajnok birkózó. A gyerekek nagyon várták ezt a találkozót, hiszen egy híres sportolóval találkozni mégis nagy dolog. A tornateremben gyűlt össze az egész iskola, ide várták a híres vendéget. 

– Én utálom ezeket a celebeket! – fakadt ki váratlanul Napsi. – Ezek mindig olyan nagyképűek. Mintha csak körülöttük forogna a világ! – Te, Napsi! – szólalt meg Kátay. – Borvendég Géza nem egy celeb, ő egy olimpiai bajnok sportoló! Ő nem bohóckodik a tévében, nem játssza az eszét, és legalább ő valamit letett az asztalra. A saját jogán lett híres, és nem öt perc hírnév az övé. – Jó! Jó! Értem! De akkor is! Utálok bármilyen hírességet, aki úgy érzi beledumálhat bármibe, mert ő híres! – duzzogott tovább Napsi. 

Közben megérkezett a vendég, egy alacsony, szélesvállú, izmos és mosolygós férfi. Miután Jakabfy bemutatta őt, a mosolygós ember nagyon kedvesen és végtelen szerénységgel kezdett mesélni az itt töltött iskolaéveiről, a sportolói pályafutásáról, és ami mindenkit megdöbbentett, a hitéről. Ki gondolta volna, hogy egy birkózó is hihet Istenben?! Ez mindenkit meglepett. A szünetben Napsi egészen átszellemülve beszélt az alkalomról: - Hát, srácok! Ez a pasi nagyon király volt! Olimpiai bajnok, tök sok mindent elért az életében, az egész ország ismeri, és… és mégsem szállt el magától! Szerény volt. Sőt, alázatos, és vidám és kedves. 

Nem vették észre, de pont abban a pillanatban állt meg mögöttük Borvendég Géza. – Kösz, kislány! – szólalt meg Tank mögött állva. – Jól esnek a szavaid! Tudod, nincs mire nagynak lennem – kezdte a híres sportoló. – Mindent Istennek köszönhetek. Az Ő kegyelméből lettem az, aki vagyok. Ő adott tehetséget, erőt, hozzá imádkoztam a döntő előtt is, mielőtt a szőnyegre léptem, neki köszönhetem az olimpiai aranyat is – a híres ember ezután kezet fogott a gyerekekkel. 

A mai napon valamit mindannyian megtanultak: Lehet ezt így is! Szerényen és alázatosan.

Olvasás

KI IS A NAGYOBB SZAMÁR?

Jakabfy az iskola udvarán beszélgetett az alsósokkal. A „Teremtés ünnepe” kapcsán arról beszéltnekik, hogy a Biblia nagyon sok állatot megemlít, némelyeket jó, másokat rossz példaként. A legtöbbet életmódja, szorgalma, szelídsége vagy ereje okán példaként vagy intő jelként állít az ember elé. 

Az Ötök – Milán, Tank, Kátay, Greeny és Napsi – messziről hallgatták az igazgatót. – Élt régen egy Bálám nevű próféta, akit egy beszélő szamár mentett meg attól, hogy Isten ellen vétkezzen – kezdte Jakabfy, aki ekkor vette észre az Ötök díszes társaságát. – Na, ti Nagyok! Ki tudja folytatni a történetet? – kérdezte tőlük kedvesen az igazgató. Kátay, Tank és a két lány nagyon zavarba jöttek, de Milán folytatta az elkezdett történetet: – Bálám azt a feladatot kapta Isten népének egyik ellenségétől, hogy mondjon átkot rájuk, hogy legyőzhessék őket. A próféta el is indult, hogy teljesítse a kapott feladatot, de Isten egyik angyala újra és újra megállította őt, hogy ne teljesíthesse gonosz küldetését. A próféta nem látta az angyalt, de a szamár igen! Bálám hiába ütötte az állatot, az csak állt, és nem ment tovább. Sőt beszélt: A te szamarad vagyok, rajtam utazol régtől fogva mindmáig. Szoktam-e ilyet tenni veled? Bálám azt felelte: Nem. Ekkor Isten megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében. Bálám meghajolt, és arcra borult. 

Jakabfy elismerően bólintott, majd átvette a szót: – Hát, így mentette meg ez az állat gazdája életét azzal, hogy nem engedte, hogy teljesítse gonosz küldetését! No, ki is volt a szamár ebben a történetben? A gyerekek egyszerre harsogták: – Bálám! 

Jakabfy elmosolyodott: – Igazatok van! Néha mi emberek nagyobb szamarak tudunk lenni, mint az állatok. Egy kedves feketerigó énekével természetes módon dicséri Istent, aki megteremtette őt. Mi pedig elfelejtettük azt, hogy Neki köszönhetjük az életünket.

Olvasás

ÓKORI ÉS KORLÁTOLT

Amikor Milán és Tank odaértek, Kátay és Greeny nagyon veszekedtek valamin. – Egyszerűen nem értelek Greeny, hogy lehetsz ennyire ókori! – vágta a lány fejéhez Kátay. – Ez nem ókoriság! – felelte haragosan Greeny. – Ez egyszerűen a valóság, Kátay! Nem lehetsz ennyire elfogult és korlátolt! – vágott vissza lány. 

Milán és Tank egymásra néztek, nem értettek semmit az egészből. Kátay és Greeny látva értetlenségüket, gyorsan beavatták őket vitájukba. Kátay szerint a tudomány ma már minden problémát megoldott, vagy meg fog oldani. Az ember uralma alá hajtotta a földet, a természet erőit, és a maga hasznára használja azokat. Greeny ezzel szemben arról beszélt, hogy bár a tudomány jó dolog, de nem lehetünk olyan nagyképűek, hogy mindentudónak látjuk a tudósokat, akik minden problémát megoldottak, vagy képesek lesznek megoldani. 

– Ókori! – mondta Kátay. – Korlátolt! – mondta Greeny. – Azt hiszem, – kezdte bizonytalanul Milán – egy kicsit mindkettőtöknek igaza van. Kátay és Greeny csodálkozva néztek rá, magyarázatot vártak. – Szóval, a tudomány sok mindenben segíti az életünket. Számtalan betegségnek, ami régen halálos volt, ma már van ellenszere. Hála a mérnököknek, ma már nem kell a patakra járnunk, ha tiszta inget szeretnénk viselni. Kátay büszkén húzta ki magát. De a fiú így folytatta: – De… a tudomány nem tud megoldani mindent. Nem mindenható. S annyi baj származott abból, hogy ma már semmilyen tisztelet nem él bennünk a természettel, a teremtett világgal szemben. És nem, a nagy természeti katasztrófák azt jelzik nekünk, hogy vannak még erők a világban, amiket nem tudunk uralni. Most Greeny húzta ki magát. – A régiek tisztelték a természetet. Arra törekedtek, hogy harmóniában éljenek azzal. Látták a maguk parányiságát, és tisztelték a teremtett világ erőit. Jó lenne ezt újra megtanulni tőlük! Ahogy a vers is mondja: „A Földünk élőlény, támogatnunk kéne, hogy balsorsunk elől bújhassuk ölébe! Hiszen az életünk, múlik az ő létén, hadd gyógyuljon végre, törődésünk révén!” (Aranyosi Ervin)

Olvasás

A TEREMTÉS ÜNNEPE

– Te, Bakancs! – szólította meg Milánt Tank. Néha nehéz volt értelmezni ezt a megszólítást, mert tulajdonképpen Tank mindenkit így szólított meg, akihez szólni akart. – Te, Bakancs! Gárdonyi tegnap miről hadovált? Ö…ö… a „Termés ünnepéről”… vagy miről?! De nem értem, mi az a termés ünnepe? Milyen termés, és miért van neki egy egész hete? Ez valami fura egyházi izé vagy mi?! – hadarta Tank. 

– Először is nem a termés ünnepéről beszélt Gárdonyi, hanem a „Teremtés ünnepéről” – felelte Milán mosolyogva. – A „Teremtés ünnepe” nem valami keresztény izé, mert mindannyiunkat érint! Azt is, aki nem hisz Istenben – folytatta Milán. – A „Teremtés ünnepe” az idén szeptember 25-től október 1-ig tart, és arra a világra irányítja a figyelmünket, amiben élünk, és amit hitünk szerint Istentől kaptunk ajándékba. A Biblia azt tanítja, hogy: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny” (Zsoltárok 19,2). Ez pedig azt jelenti, hogy a világunk – és ebbe a Föld és a végtelen világűr is beleértendő – tulajdonosa: Isten, aki végtelen bölcsességével megalkotta azt. S a Tulajdonos csak kölcsönadta nekünk teremtett világát, hogy az ember „uralkodjon” afölött. De az „uralkodás” nem jelenti azt, hogy a világ, amiben élhetünk a miénk. Nem tehetünk vele azt, amit csak akarunk. Nem zsákmányolhatnánk ki természeti kincseit a magunk önző érdekei szerint. Tudományos vizsgálatok által felfedezhetjük, megismerhetjük, de a gazda felelősségével vigyáznunk kell rá, és gondoznunk kell azt. A valódi tulajdonos, Isten pedig egyszer számonkéri majd, hogy mit kezdtünk vele. 

– Te, Bakancs! – felelte barátja szavaira Tank. – Elnézve ezt a világot, azt hiszem, jelenleg bukásra állunk ebből a…ő… hogy is mondtad? Ebből a… teremtés védelméből!

Olvasás

VAN-E ÉLET A FÖLDÖN KÍVŰL?

Milán, Kátay, Greeny, Napsi és Tank, Kátayék kertjében egy terebélyes fa alatt beszélgettek. – Szerintetek van élet a földön kívül? – kérdezte hirtelen Kátay. – Ha lenne, már jeleztek volna nekünk az idegenek – felelte Napsi, aki először ocsúdott fel a kérdés okozta általános megdöbbenésükből. – Apám szerint az is kérdéses, hogy van-e értelmes élet a Földön. – böffentette közbe Tank. Mindannyian rosszalóan néztek Tankra. – Szerintem van élet a földön kívűl! Nem létezik, hogy ebben a hatalmas univerzumban csak mi lennénk az egyetlen értelmes lények! – folytatta a hangos gondolkodást Kátay. – Én is ezt mondtam – duzzogott Napsi. – Szerinted Greeny? Van élet a földön kívül? – fordult Tank a mellette ülő lány felé, aki megvonta a vállát. – Az azért nagyon baró lenne, Bakancsok! Ha egyszer csak előttünk teremne egy kis zöld emberke, és azt mondaná: Helló, Skacok! Most érkeztem az Alfa Centauri csillagrendszerből, hol parkolhatok le a csészealjammal? – rötyögött saját humorán Tank. 

– Én nem tudom, hogy van-e élet a földön kívül… – kezdte Milán, majd így folytatta: – De számomra még a földi élet is varázslatos! Az pedig lenyűgöz, amikor sötétedés után felnézek az égre, és látom azt a kifeszített sötét vásznat, rajta a milliárdnyi ragyogóan fényes ponttal. Ilyenkor óhatatlanul azt érzem, amit Dávid, Izráel királya is érzett: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” – Te, Bakancs! Tökre úgy beszélsz, mint Gárdonyi! – mondta csodálkozva Tank. 

– Nem! Nem! Van abban valami, amit mondasz Milán! – helyeselt Kátay. – A tudomány jelen állása szerint, egyedül vagyunk az univerzumban. S ez egyszerre félelmetes, és egyszerre lenyűgöző! Isten? Nem tudom. Én nem hiszek benne. De az azért elgondolkoztató, hogy létrejöhetett-e az a sok milliárd galaxis – felmutatott az égre –, fent körülöttünk, csak úgy a semmiből, magától, bármilyen értelmes Alkotó nélkül.

Olvasás

NEM A LOVAK EREJÉBEN…

A hét utolsó napján osztályfőnökükkel, Almássy Gabriella tanárnővel volt órájuk, aki egyben a történelmet is tanította osztályának. – Holnap, szeptember 9-én, emlékezünk történelmünknek arra az eseményére, amire méltán lehetünk büszkék! A tanárnő elővett egy bőrkötéses könyvet, kinyitotta egy megjelölt oldalon, és olvasni kezdett: – „Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, a vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!” Tudja valaki, hogy hol, esetleg mikor, és kik tették ezt az esküt?

Természetesen a Kátay ezt is tudta! Milán, bár még csak pár napja ismerte ezt a vékony srácot, mégis megdöbbentette, hogy mindenről tudott valamit. Szóval Kátay jelentkezett, és … – 1552. szeptember 9-én vette kezdetét az Egri vár ostroma. Az ostromló törökök 45.000 főnyi katonával támadták meg a várat, akikkel a várbeliek alig 1800 katonája állt szemben. Csata előtti esküjüket olvasta fel a tanárnő, amit Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében olvashatunk.

– Köszönöm Norbert! Mint mindig, hibátlan volt a válaszod! –
Milán végre a keresztnevét is megtudta a Kátaynak, de a tanárnő folytatta: – A török tüzérség 12 napon keresztül megállás nélkül lőtte a vár falait, különösebb siker nélkül. Végül 1552. október 17-én siker nélkül vonultak el a vár falai alól. A győztesek azonban nem felejtették el, kinek is köszönhetik a diadalt! Megköszönték a Mindenhatónak, hogy kis csapatuk a közel 30-szoros túlerővel szemben összesen 13 rohamot vert vissza, és így szeretett hazájuk nagy részét megmenthették a töröktől. Legyünk mi is büszkék erre a győzelemre, és emlékezzünk meg méltóképpen az Egri vár hős védőiről! Példájuk tanítson meg arra, hogy ha Istenbe vetjük bizalmunkat, ahogyan ők tették, így a lehetetlen nekünk is lehetségessé válhat! Eger várának falainál így váltak valóssággá a bibliai 147. zsoltár szavai: „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.”

Olvasás