A KOLOSTORROM TITKA | 16. rész

Tényleg ott volt az a furcsa kő, ahol Gárdonyi mondta. A baloldali hátsó padsor végén, a pad melletti falból állt ki teljesen indokolatlanul. Hogy miért nem nyúltak hozzá a református elődök, akik II. József türelmi rendeltével élve, 1784-ben birtokba vették a templomot, erre a csapatból senki sem tudta a választ. 

– Mit tegyünk? Rongáljuk meg a templomot egy feltevés kedvéért? – kérdezte Gárdonyi. – Ha ügyesek vagyunk, akkor alig teszünk a falban kárt! – jelentette ki Gergely bácsi a muzeológus. – Rendben! Akkor tegyünk egy próbát! – bólintott a lelkész. Lenyúlt a kőhöz, lassan megpróbálta megmozdítani. és… lássatok csodát, a kő engedett! Lassan kifordult a helyéről, és mögötte egy üregben ott volt valami. A kincs, amit mindannyian annyira vágytak megtalálni. – Wow! – kiáltott fel akaratlanul Greeny. – Hűha! Bizony! – mondta Gárdonyi is. Gergely bácsi óvatosan kivette a valamilyen nagyon régi szövetbe csavart valamit. Igen! A kincs nem egy láda volt tele drágakövekkel, hanem egy foszladozó szövetbe csavart… - Ez egy könyv! – mondta meglepetten Napsi! – Egy kódex! De nem is akármilyen! – mondta a muzeológus, amikor megvizsgálta a porlepte kincset. – Ez a 13. századi ún. Biblia Parisiensis, egy régi kéziratos kódex, ami egy párizsi kódexmásoló műhelyben készült. Gergely bácsi még sokáig lelkesen mesélt a kódexről. Kiselőadásából a Négyek megértették, hogy egy nagyon ritka, nagyon különleges kódexre találtak, aminek kifejezhetetlen értéke van.

- Így történt az egész! – fejezte be a kódex megtalálásának történét Greeny Tank kórházi ágyán ülve. Kicsit csalódottan beszélt, mert a többiekkel együtt valami egészen másféle kincsre számított. De azért örültek is. Megértették, hogy a vers, amivel az egész kincskeresés indult végül is Isten egy régen írt üzenetéhez vezette őket. Ami „sem arany, sem ékkő”, de ma is életváltoztató erő, ha valaki nemcsak szólja, de éli is azt, amit a Mindenható kijelentett.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 15. rész

Másnap az Ötök, pontosabban a Négyek, hiszen Tank nem tarthatott velük, Jakabfyval és Gergely bácsival, a muzeológussal elmentek Gárdonyihoz. A helyi református lelkésznek is elmondták azt, amire eddig jutottak. Gárdonyinak elkerekedett a szeme a hallott történt hallatán, és hangosan ismételte a vers első sorát: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott.” 

– Mit gondolsz? Milyen kincsről beszélhet ez a vers? – kérdezte izgatottan az igazgató. – „Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott.” Gárdonyi mintha meg sem hallotta volna Jakabfy kérdését, csak ezt ismételgette: – „Mit romok ölelnek…” – majd a kincskeresőkhöz fordulva ezt mondta: - Hm. Tudjátok volt idő, amikor a templomunk romokban állt. A törökdúlás idejében a falu is, a templom is elpusztult. Pusztahely volt. A legenda szerint abban az időben nőtt ki a közepén az a hatalmas tölgyfa, ami ma iskolánk címerében látható. Kis szünetet tartott. – Mi van, ha a „mit romok ölelnek” ezt jelenti? A kis csapat egymásra nézett. Mi van akkor, ha a kincset az akkor romokban álló templom területén rejtették el valahol? De hogy fogják ezt bizonyítani? A 18. században a templomot újjáépítették. Ha itt lett volna elrejtve az a kincs, akkor nem kellett volna megtalálniuk? És ha mégis itt van, csak még mélyebbre került az újjáépítés során? Ezek a gondolatok cikáztak mindannyiuk fejében. De nem voltak válaszaik. – Hacsak… - törte meg a csendet a lelkész. – Hacsak nem az egyik hátsó pad melletti… - elhallgatott. – Ott a falban van egy furcsa formájú kő. Senki sem tudja, hogy mi az és miért van ott. Évek óta gondolkozom azon, hogy közelebbről megvizsgálom azt a követ, de aztán mindig volt valami fontosabb. A templom belső felújításánál jutott újra eszembe, hogy megnézem magamnak. Talán érdemes lenne ott keresgélnünk! Mi van, ha az a furcsa kő az x, ami a kincset jelöli?! 

A többiekre is átragadt a lelkész izgalma. Felcsillant a remény, hogy végre rátalálnak a kincsre. Együtt indultak el a templomba, hogy bizonyosságot nyerjenek.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 14. rész

- Hát… szóval… Ekkehard naplójából megtudtuk, hogy a kincset nem a kolostorban kell keresnünk. – összegezte a hallottakat Kátay. – Aha! – vágta rá Tank. – És ugyebár a szerzetes azt írta, hogy a kincs egy a kolostorhoz közeli faluban, egy templomban található – folytatta a hangos gondolkodást Kátay. – A kolostor romjai ma is két falu közelében állnak. Az egyik ugye Tölgyvölgy, a másik meg Császárszabados. Mindkét településen van két-két templom, egy-egy római és egy-egy református. De vajon melyikben lehet a kincs? – A tölgyvölgyi katolikus templom túl fiatal – folytatta Napsi. – 1990-ben épült. Ott biztos nem lehet. – De a református, ha jól tudom, Árpád-kori! – kiáltott fel Greeny. – Legalábbis úgy emlékszem Gárdonyi ezt tanította. – Igen, de a császárszabadosi katolikus templom is 13. századi – mondta Greeny, aki rákeresett a telóján a templomra. – És az ottani református? – kérdezte Milán. – Az 18. századi. Tudom, mert apa Császárszabadosról származik – mondta Greeny, és élvezte, hogy végre ő tudott jobban valamit Kátaynál. – Akkor tehát két templom maradt a listán: a tölgyvölgyi református és a császárszabadosi római katolikus templom – összegezte Kátay. – Hát, ezzel is közelebb kerültük ehhez a titokzatos kincshez! – Ja, Bakancsok! – szólalt meg szomorúan Tank. – Csak én már nem tudok tovább nyomozni veletek. A többiek egymásra néztek. – De mindenről beszámolunk neked, Tank! Így bizonyos értelemben nem fogsz kimaradni semmiből. – mondta bátorítóan Napsi. – S ha megtaláljuk azt a kincset, az első leszel, aki megtudod. 

Tankot csak egy kicsit vigasztalták a lány szavai, mert mégiscsak más hallani a kincsvadászatról, mint valóban részt venni benne. De nem volt mit tenni. „Legyetek józanok!” – a hittanórán hallotta ezt a mondatot. Bárcsak előbb jutott volna eszébe, és lebeszélte volna barátját az ötletéről.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 13. rész

Az egész kaland azzal kezdődött, hogy Napsi a nagyija padlásán talált egy nagyon régi, barna bőrkötéses könyvet, amiben egy különös versre bukkantak, ami egy titokzatos kincsről beszélt. Az Ötök elhatározták, hogy megkeresik ezt a kincset. Kincskeresésesükbe bevonták Jakabfyt és egy veszprémi muzeológust: Gergely bácsit. Azután eltűnt Kátay és Tank, akik, mint később kiderült, a saját szakállukra kezdtek nyomozni, ami azután majdnem tragikus véget ért. Beszakadt alattuk egy titkos ajtó, tűzoltóknak kellett kimenteniük őket szorult helyzetükből. Kátay karcolásokkal megúszta, de Tanknak eltört a lába. De egy újabb nyom került elő, amit Kátay talált! Egy bizonyos Regensburgi Ekkehard naplója, aki 5 éves kora óta nevelkedett abban a Tölgyvölgy közeli kolostorban.

Ekkehard napjójában is rátaláltak a már ismert versre. A szerzetes annyit fűzött hozzá, hogy Ambrosius atya, aki akkoriban a kolostor rendfőnöke volt, azt mondta neki, hogy ez a kincs nem a kolostorban található. Kiderült, hogy Ekkehard is nyomozott a titkos kincs után, aminek nyomai végül egy közeli faluba, és annak templomába vezették. A keresésnek végül Ekkehard halála vetett véget. – „Miután lepergett… napjaimnak száma, … és életerőm… is elhagy… lassan, megbíztam… az egyik… novíciust…” – olvasta az erősen elmosódott szöveget Greeny. – A novícius szerzetes növendéket jelent. – vágta közbe Kátay. Greeny rosszallóan nézett rá, majd folytatta: - Szóval „megbíztam az egyik novíciust, … hogy vésesse… fel a kolostor falára… a próféciát. Ha… drága naplóm elveszne, … vele együtt ne lepje… el a feledés homálya a kincset, mely …keskeny ösvényre visz.” 

Az Ötök kicsit csalódottak voltak. Azt remélték, hogy a napló megfejtést ad a vershez, ami végül elvezeti őket a kincshez. De csak egy újabb rejtvényt kaptak, amit ismét meg kellett fejteni.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 12. rész

Másnap újra nekiveselkedtek a nehéz szöveg megfejtésének. Kiderült, hogy a naplót egy bizonyos Regensburgi Ekkehard írta és valaki magával hozta Magyarországra. Greeny könnyes szemmel olvasta vissza a kibetűzött és olvashatóra átírt szöveget:

„Miután két nővéremet elvitte a vész, s magam is igen közel kerültem az elmúláshoz, szegény anyám, betegágyam fölé hajolva fohászkodott, hogy legalább engem oltalmazna meg az Úr, nem a maga örömére tartana, hanem bizony szerzetesnek adna. Másnaptól, mikor láztalan nyitottam fel a szemem, elrendelt dolog volt, hogy a regensburgi kolostor örökös lakója leszek. Anyám már öcsémet dajkálgatta, mikor 5. évemet betöltve búcsút vettem tőle, s apám kézen fogva felvitt a szerzetes testvérekhez.”

- Te jó ég! De hiszen csak 5 éves volt, amikor beadták abba a regulába, vagy mibe! Én 5 évesen még az oviba se akartam elmenni, nemhogy kolostorba, anya nélkül! – háborgott Napsi.

- Nézd a jó oldalát! – okoskodott Kátay. - Így legalább gondoskodtak róla a kolostorban, kapott enni és megtanulhatott írni! Nem mindenkinek adatott meg ez a kiváltság akkoriban. Ja, és túlélte a betegséget, ami akkoriban sok gyermeket elvitt.

- Nekem úgy tűnik, ez az Ekkehard nem bánta, hogy így történt – csatlakozott Milán. - Nem szomorkodott az élete felett, hanem örült, hogy Isten kimentette egy veszélyes betegségből és lehetőséget adott neki tanulni. Amint látjuk, élt is vele rendesen és szinte művészi szinten űzte az írás mesterségét. Mi is dönthetünk, hogy a nehézségeink elveszik az örömünket és megbénítanak, vagy meglátjuk bennük a lehetőséget és kihasználjuk őket.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 11. rész

Mindenki számára egyértelmű volt, hogy következő nap elkezdik megfejteni az írást, hátha közelebb visz a kincshez. "Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a minden nap felénk kiáltó isteni szózat!" betűzgették ki a legelső oldalon.

- Hát ez meg mi a szösz? – kérdezte Napsi. - Szerintem ez pont rólad szól – felelte Tank. - Te vagy olyan fényes, illetve a Nap fénye. Szerintem azt mondja, hogy vegyük észre, hogy süt a nap! Szóval, hogy örüljünk azoknak a dolgoknak, amik megszokottá váltak és már észre sem vesszük! Kátay kiegészítette: - Ez egy metafora lesz: a fény egy felénk kiáltó isteni szózat. Szóval a Nap fénye üzen valami nagyon fontosat. - Igen és „megdöbbent füllel” fogjuk hallgatni – folytatja Napsi. - Ha lehet, megint ki kell mennünk a helyszínre, hátha a Nap fénye megvilágít valamit, ami fontos lehet!

- Még járókerettel sem tudok menni és azt hiszem, nem is akarok egyelőre – komorodott el Tank. - Maradjunk a feljegyzésnél! Ezt valami koma írta, az áll alatta: Szent Benedek Regulája.

Greeny fellelkesedett: - Gyerekek, akkor ez Károly Róbert korabeli! Most tanultuk, hogy ő vezette be a regulát. Nem, nem! – mondta Kátay. - A regáléra gondolsz, az egy adófajta, ez meg regula. A regula azt jelenti, hogy egy szerzetesi közösség rendtartása.

- Hát, ez a Benedek elvont fazonnak tűnik, de nekem tetszik ahogyan ír: "Nyissuk meg szemünket a megistenítő fénynek, és megdöbbent füllel halljuk, mire int bennünket a minden nap felénk kiáltó isteni szózat!" Ha nem is tudunk kimenni a romhoz, én azért kinyitom a szemem és figyelek, mi mindenről beszél nekünk a fény – fordította az ablakon beáradó napsütés felé az arcát Greeny.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 10. rész

Greeny nem sértődött meg Kátay beszólásán, inkább azon törte a fejét, hogy neki vajon mire kell felkészültnek lennie. Nehezen tudta magát elképzelni, amint egy óriással küzd éppen a csatatéren és el is vetette a gondolatot. Arra jutott, hogy legközelebb megkérdezi az ötöket, hogy szerintük, mi lesz belőle, ha nagy lesz. Délután újra találkoztak Tank fekvőgipsze és matematikai témájú kérdései körül. Greeny azt vette észre, hogy sokkal jobb így együtt tanulni, sokkal több dolgot megjegyez, mint mikor csak a betűket bámulja a könyvben. Ráadásul nem kellett otthon lenni és neki ez megkönnyebbülés volt. Néha anyánál, néha apánál, és közben nem találta a helyét. A kérdésfeltevésre azonban nem került sor, mert amint végeztek, Kátay előhúzott egy csomagot a táskájából. A boríték Kátaynak volt címezve és ősöreg kéziratokról készült fénymásolatok voltak benne. Mi ez? Miezmiez??? - kaptak utána mind. 

- Az, amiről már beszéltem - és a fiú elmesélte nekik, hogy ott az omlás mélyén ücsörögve a kezébe akadt egy bőrkötéses valami és amikor felhozták őket, elhozta, hogy fent megnézze, mi is az. Hamar látta, hogy a tartalma omlik és foszlik, így odaadta Jakabfynak, míg Tankot vizsgálták a mentősök, az igazgató meg eljuttatta a szakértő ismerősének Veszprémbe. Ott konzerválták a bomlásnak indult iratot, és mivel tudták, hogy az ötök nagy kutatók, nekik is küldtek a másolatból. Kiteregették a kincset laponként és betűzgetni kezdték. Egy titkos napló! Egy szerzetes titkos naplója került a felszínre! Gyönyörűen cirkalmazott, díszes betűket láttak maguk előtt. - Ehhez hasonló betűtípus van a gépemen – lelkesedett Milán, de Napsi leintette. - Ilyen? Hát ezt nem tudja egy gép sem produkálni! Ehhez ember kell és lélek! Micsoda munka! Embereknek meg eszükbe jut, hogy lassan felesleges megtanulni a kézírást?! Kátay szintén elismerően bólintott: - Na ez a szerzetes nem hiába könyörögte a zsoltáríróval, hogy „Kezeink munkáját tedd maradandóvá!”, mert pár száz évet kibírt! Gondoltatok már rá, hogy belőlünk mi marad ennyi idő után? – Húha - mondta Milán – így belegondolva, nem igazán szeretném, ha bármelyik macskakaparásos füzetem valakinek a kezébe kerülne…

(Szabóné Melinda írása)

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 9. rész

Az Ötök, illetve a Négyek ott ültek most Tank körül, illetve Tank begipszelt lába körül és a lányok akkurátusan díszítgették az ormótlan lábmerevítést. Napsi a telójáról éppen egy második világháborús tankot próbált rámásolni a gipszre. Természetesen egy ragyogó napocska sem maradhatott le a képről és sorban egy-egy dolog, ami jellemző az ötök tagjaira. Így próbálták kifejezni, hogy együttéreznek Tankkal. Amúgy a társaság elég lehangolt volt. Igaz, Tankék nagyon menőnek érezték, ahogyan a tűzoltók kiemelték őket az omlásból, de Jakabfy és a szüleik egyaránt leszidták őket, amikor elmúlt az aggodalmuk. „Hogy lehettetek ilyen felelőtlenek?” „Meg is halhattatok volna!” És ha jobban belegondoltak, igazat kellett adniuk a felnőtteknek. Soha nem fogják elfelejteni ott, az omlásban töltött időt. Csodák csodájára nem kaptak büntetést. Tank apukája azt mondta, elég felnőttek már, hogy büntetés nélkül is megértsék, hogy rossz döntések sorát hozták meg. Azt is mondta, hogy elég értelmesnek tartja őket ahhoz, hogy maguktól levonják a következtetést és legközelebb jobban átgondolják, mit csinálnak. Ez pedig nehéz teher volt. Egyszerűbb lett volna lemondani egy időre a gépezésről, vagy leadni a telefonjukat, mint mostantól észnél lenni mindenben. Tank valami okból ezt úgy értette, hogy be kell pótolnia az összes ellógott tanulást. Most is ott volt mellette a nyitott matekkönyv, piros post-itekkel jelölve, amit Kátayval el kell magyaráztatnia magának. Greeny meg is kérdezte – látva a gyakorlásként megoldott matekpéldák sorát -, hogy Tanknak megnézték-e a fejét is a kórházban, hogy nem lett-e „agytörése” a lábtörés mellett. Kátay szomorúan nézett Greenyre és azt kezdte magyarázni, hogy a felelősségteljes gondolkodásba igenis beletartozik az is, hogy a feladatainkat elvégezzük, mert ki tudja, mire akar bennünket Isten felkészíteni velük. Ahogyan Dávid megtanult bánni a parittyával, mielőtt még Góliáttal szembekerült volna. Akkor Góliát a nevetésbe halt volna bele, ha Dávid ott próbálkozik először és beletekeredik a parittyába, vagy a fejére pottyan a kő, amit ki kellett volna lőni. Viccet félretéve, az mindannyiuk számára a halált jelentette volna, ha Dávid nem felkészült és Greeny is jobban tenné, ha igyekezne felkészültnek lenni.

(Szabóné Melinda írása)

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 8. rész

Az Ötök ott ültek Tank ágya mellett, akit a doktor hétvégi pihenésre ítélt, miután a kórházban begipszelték a lábát. Hála Istennek nem kellett megműteni. Szóval az Ötök ott ült Tank ágya mellett, és hallgatták a két fiú izgalmas, de egyben félelmetes történetét.

- Kátay vett rá arra, hogy vele menjek - kezdte Tank, aki rettentően szégyellte magát a történ­tekért. - Jó! Jó! Ezt ugorjuk! - horkant rá Kátay. - Onnan meséld, amikor kiértünk a romhoz! Tank pedig mesélni kezdett. Elmondta, hogy vasárnap délután érkeztek ki a kolostorromhoz azzal a céllal, hogy ketten megtalálják az oda elrejtett kincset. Alaposan körbejárták, megvizs­gálták a romos falakat, benéztek minden bozót alá, de elsőre nem láttak és nem találtak semmit. Amíg egyszer csak, az egykori bejáratától öt méterre, nem vettek észre egy kis buckát. Oda­mentek, cipőjük sarkával megkapargatták, és néhány percnyi ásogatás után, egy eltemetett fa­ajtó nem kezdett el körvonalazódni. A két fiú izgatottam kaparta le az ajtóról a maradék földet, míg végül ott állt előttük egy míves pinceajtó, rajta valami címerrel, meg egy rozsdás, lezárt lakattal. Tank azt is elmondta, hogy rángatták egy darabig az lakatott, de nem engedett.

- Ekkor kezdett el ugrálni Tank az ajtón... - vetette közbe rosszallóan Kátay. - Nem lett volna semmi baj, ha nem csinálja ezt! Aztán egy nagy dörrenés. és valahol nagyon mélyen ébredtünk mindketten. De nem emlékszünk a zuhanásra - fejezte be Kátay. - Közel voltunk, de nem elég közel. Találtunk egy naplót. Jakabfynak adtam. Azt ígérte, hogy lemásolja, ha lehet, és majd behozza nekünk. 

Az Ötök sokáig beszélgettek Tankot körülülve, és nagyon hálásak voltak azér, hogy sem neki, sem Kátaynak nem esett nagyobb baja.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 7. rész

Szeretnék beszámolni nektek arról, hogy mi történt tegnap, miután Jakabfy, az igazgató, Napsival, Greenyvel és Milánnal a háta mögött kiszaladtak az iskola kapuján. Jakabfy futás közben felhívta az iskolarendőrét, Almássy Péter alezredest, és csak annyit mondott a telefonba, hogy „A kolostorromhoz!”. Majd egy másik számot hívott, és alig néhány perc múlva megállt mel­lettük egy terepjáró, ők pedig azzal indultak el a kolostorrom felé.

- Látsz valamit?! - kérdezte Tank, és nagyot nyögött, miközben megmozdította a bal lábát. Valami nagy törmelékdarab esett rá, miután földet értek a nagy zuhanás után. - Meg kellett volna várni a többieket! Én mondtam, hogy ne induljunk el csak ketten! Én mondtam! - sirán­kozott a fiú. - Mondtad! Mondtad! - morgott rá Kátay. - De benne voltál! Eljöttél. Itt vagy - felelte Kátay. - Nyafogás helyett inkább azon kellene törnünk a fejünket, hogy hogyan fogunk kijutni ebből a kelepcéből. De reménytelenek látszott a helyzet. Kátay életében először érezte úgy, hogy ebből a bajból nem fogja magát az eszével kivágni. Ekkor valahonnan nagyon mesz- sziről, onnan fentről, ahonnan alázuhantak, mintha fékcsikorgás és autóajtó csapódást hallottak volna.

- Itt van ez a hatalmas beomlás! Ide, gyorsan! - kiáltotta Jakabfy. Almássy alezredes és a gye­rekek futva szaladtak hozzá. - Csak óvatosan! Nehogy alattunk is meginduljon a föld! - intette őket az alezredes. - Hahó! Lent vagytok, fiúk?! Hallotok?! Életben vagytok?! - kiabált torka- szakadtából az igazgató. Először nem jött válasz. A néma csend fojtogató volt, a másodpercek óráknak tűntek. Most Almássy alezredes kezdte szólongatni a fiúkat, és ekkor valahonnan na­gyon mélyről Kátay hangját hallották: - Itt vagyunk! Élünk! Csak Tanknak tört el a lába! De élünk! El sem tudom mondani mennyire hálásak vagyunk azért, hogy megtaláltak bennünket! 

Hamarosan megérkeztek a tűzoltók, akik ügyesen és óvatosan kiemelték a két fiút a mélységes és sötét lyukból. Közben megérkeztek Kátay és Tank szülei is, akik boldog örömmel ölelték át elveszett gyermekeiket. Milán magában hálát adott Istennek, aki mégis meghallgatta imádságát, amit a barátai megmentéséért mondott.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 6. rész

Kátay és Tank még mindig nem voltak sehol, pedig egész Tölgyvölgy a rendőrökkel együtt őket kereste. Immár harmadik napja volt, hogy elmentek otthonról úgy, hogy senkinek, még a bará­taiknak sem szóltak arról, hová indultak el.

- Nagyon fáj a lábam... - mondta egy hang a sötétben. - Akkor ne mozogj, és főként ne nyafogj! - felelte idegesen egy másik hang. Koromsötét volt, de legalább nem volt hideg. Kátay körül­nézett, próbálta erőltetni a szemét, de a fentről beszűrődő gyenge fényben nem látott mást csak törmeléket. Telefonjaik összetörtek, és használhatatlanul lapultak valahol a romok romjai alatt. Kátay mát bánta, hogy nem szólt senkinek, hogy ketten indulnak el kincsvadászatra Tankkal. Már bánta azt is, hogy nem voltak elég türelmesek, és mert maguknak akarták a kincs megtalá­lásnak dicsőségét.

Közben Napsi, Greeny és Milán, Jakabfyval együtt ültek annak irodájában. Átfagytak a nagy keresésben, és egy kicsit beültek melegedni, mielőtt tovább indultak volna. Napsi és Greeny a legvadabb pletykákat mesélték az igazgatónak, amik a két fiú eltűnéséről keringtek a faluban. Voltak, akik gyanús alakokat láttak egy fekete Mercédesszel. Mások arról beszéltek, hogy a két fiú biztos valami rettenetes dolgot követett el, és ezért elszöktek. Milán gondolatai azonban egészen máshol jártak. Utálta a pletykákat. Egyszer csak felkiáltott: - És mi van akkor. ha egye­dül indultak el?! - Mit mondtál? - kérdezte szinte egyszerre a két lány és Jakabfy. Milán megismételte: - Mi van akkor, ha egyedül indultak el kincset keresni? - Á, dehogy! Nem lehetnek ilyen őrültek! - kontrázott Napsi. - Igazad van! Kátay ennél sokkal okosabb és türelmesebb - helyeselt Greeny. De Jakabfyt elgondolkodtatta, amit Milán mondott. - Hogy ez nem jutott eszembe! Remélem, még időben érkezünk! Napsi, Greeny és Milán mind az igazgató nyomába eredtek, aki szélsebesen indult az iskola új épületének kijárata felé. - Tudom, hol van ez a két lökött kölyök! - kiáltotta hátra az őt követőknek. - Remélem, időben érkezünk, és még nem történt tragédia!

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 5. rész

Emlékeztek még? Az egész úgy kezdődött, hogy Napsi talált egy legendákkal teli könyvet a nagymamája házának padlásán. Ebben a könyvben pedig rábukkant egy régi feliratra, ami egy titokzatos kincsről szól, amit a Tölgyvölgy közelében található kolostor romjai rejtenek. A kincskeresésben bevonták Jakabfyt az igazgatót, aki segítséget kért a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kutatószolgálatának vezetőjétől, Inotai Gergelytől.

Hadd számoljak be nektek arról, ami hétfőn történt! Valamilyen különös oknál fogva a hét első napján nem jött iskolába sem Kátay, sem Tank. Az Ötök többi tagja egymást kérdezte hiányzá­suk okáról, de csak arra jutottak, hogy talán ők is betegek lett, mint sokan az iskolában. Az áhítat után azonban odaszólította őket Jakabfy, az igazgató, és ő közölte velük a szomorú hírt: Kátay és Tank tegnap délután eltűntek. Az iskola vezetője elmondta, hogy ma reggel telefonált Kátay apukája, hogy a két fiú nem ment haza tegnap este, és hiába keresték, sehol sem találták őket. Már a rendőrségen is jártak, de eddig semmi. Napsi, Greeny és Milán egymásra néztek. Tanácstalanok voltak. Vajon hol lehetnek a barátaik? - Azért kértem, hogy gyertek hozzám, mert azt reméltem, nektek talán mondtak valamit. Vagy talán hagytak nektek üzenetet - mondta érdeklődően az igazgató. De az Ötök maradéka csak csóválta a fejét. Fogalmuk sem volt arról, hogy Kátay és Tank hová tűnhettek el. Kincskeresésbe kezdtek, és a rejtélyes felirat után, íme, most egy újabb megoldásra váró rejtély közepébe csöppentek. De barátaik eltűnése sokkal ko­molyabb dolog volt, mint az a titkos kincs, ami a kolostorromnál várta őket.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 4. rész

„A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott. Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő, Keskeny ösvényre visz, min alig jár a láb. Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!” – olvasta Gergely bácsi, a kutatásvezető, a versikét. Kis szünet után értelmezni kezdte a hallottakat: – Muzeológus elődöm arra jutott, hogy a szöveg egy nagyon ősi írásra, valami könyvtekercsre, esetleg kódexre, vagy valami ilyesmire utalhat, aminek a kolostorban élt egykori szerzetesek különleges hatalmat tulajdoníthattak. A vers szerint ezt a bölcsességet elhagyták az emberek. „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott.” – idézte a vers erre utaló sorait, majd folytatta annak értelmezését: – Ez az ősi bölcsesség gyűjtemény, mert ezt erősítik ezek a szavak: „Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő…”, olyan útra segítették az egykor élőket, amin kevesen jártak. Ezért mondja a vers: „min alig jár a láb”, de a „keskeny ösvény” kifejezés is ezt erősíti! S végül az utolsó versszak: .„Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!” Kutató elődöm szerint itt arra utalt az író, hogy ha rátalálunk erre a titkos bölcsesség gyűjteményre, akkor a benne található bölcsesség ereje megváltoztathatja a világot. Vagyis, ha visszatalálunk arra a keskeny és alig járt ösvényre, akkor reménységre találhatunk nem csak mi, hanem általunk mások is. 

Az Ötök még sokáig beszélgettek arról, amit hallottak, és már alig várták, hogy elinduljanak a kincset rejtő kolostorrom felé. De erre még várniuk kellett.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 3. rész

Jakabfy másnap egy idegennel érkezett, aki így mutatkozott be: – Sziasztok! Inotai Gergely vagyok, a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kutatószolgálatának vezetője. Az igazgató úr megmutatta a verset, amit találtatok. Egy kicsit én is utánajártam ennek a titoknak, és nagyon érdekes dologra bukkantam! Egy fénymásolt dokumentumot vett elő a barna oldaltáskájából, és így folytatta: – Ezt a feljegyzést a Bakony Múzeum munkatársa írta, – akkor még így nevezték a múzeumot– aki a tölgyvölgyi kolostor rom múltját kutatta. Ő is, ahogyan ti, rátalált erre a versikére, sőt 1965-ben, amikor még jobb állapotban volt az említett rom – feljegyzése szerint – még a felirat maradványait is látta. Egy képet is mutatott 1965-ből, és tényleg a kolostor egyik falán látszódott valami írás. Ki lehetett venni néhány mondatfoszlányt: „A mélybe merülve…”, „Keskeny ösvényre…”, „Csak a tiszta szívű érh…”. Kátay kérdezett: – Gergely bácsi! Ha ő csak ennyit olvashatott el a feliratból, akkor hogyan állt össze az egész versike? Ebből a néhány darabkából lehetetlen lett volna az egészet megfejteni! – Igazad van! De az illető muzeológus, aki történetesen szintén tölgyvölgyi volt, mint ti, egy nagyon régi kódexben fellelte a kolostorban található írás egész szövegét! Ő fordította le latinról, és adta közre egy könyvben, amiben Tölgyvölgy legendáiról írt. 

Az Ötök egymásra néztek. Ennek a könyvnek egyik példányát találta meg Napsi a Nagyija házának padlásán. Inotai folytatta: – A feljegyzés szerint évekig próbálta megfejteni a versikét, ezerszer bejárta a helyszínt, de nem akadt annak a rejtett kincsnek a nyomára. 1976-ban 11 év kutatás után végül feladta, kutatásainak eredményét pedig elnyelte a múzeum irattára. Egészen ma reggelig, amikor Jakabfy igazgató úr felhívott azzal, hogy találtatok valamit. Mielőtt azonban elindulnánk megkeresni a kincset, szeretnék nektek beszélni a versről. Ezzel az Ötök, Jakabfy és a kutatásvezető elindultak az igazgató irodája felé.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 2. rész

Az Ötök alig bírták végigülni az órákat. Folyton azon járt az eszük, hogy a végére kell járni ennek az ismeretlen titoknak, amire a Napsi által talált könyv versikéje utalt. Végre véget ért az iskolai nap, és a megegyezés szerint Kátaynál találkoztak, hogy megbeszéljék mit csináljanak. Milán azt javasolta, hogy vonjanak be a kincskeresésbe egy felnőttet is. A többiek is egyetértettek a javaslattal, a kérdés csak az volt, hogy ki legyen az a felnőtt. 

Milán Gárdonyit, a lelkészt akarta, Kátay meg Jakabfy igazgatót javasolta, a többieknek nem volt ötletük. – Szavazzunk! – jelentette ki Kátay. Szavaztak. Greeny és Milán Gárdonyira, a többiek az igazgatót választották. Az eredmény 3-2 volt. – Akkor Jakabfyt avatjuk be a titkunkba, hogy segítsen a kincskeresésben! – mondta Kátay. Elindultak az iskolába, mert tudták, hogy Jakabfy még bent van. A pénteki ünnepségre készült, amikor is átadják az iskola új épületét. Az igazgató az irodájában volt. 

Az Ötök illedelmesen köszöntek, majd a meglepett férfi elé tették a Napsi találta könyvből kimásolt versikét. Jakabfy félhangosan olvasni kezdte: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott. Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő, Kes-keny ösvényre visz, min alig jár a láb. Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!” 

Az igazgató miután befejezte az olvasást, az Ötökre nézett, és megszólalt: – Szóval, kincsvadászat? – kérdezte huncut mosollyal a szája szélén. – Nem baj, ha bevonunk még valakit, aki jobban ért a titokfejtéshez, mint én? Az Ötök bólintottak. – Oké, – folytatta az igazgató, – akkor holnap délután elindulunk a kincs nyomába!

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 1. rész

Az Ötök ma délután is Kátaynál lógtak. Napsi vitte a szót, aki izgatottan arról beszélt, hogy a hétvégét a nagyijánál töltötte, mert anyukája megint elutazott az új pasijával. Egy nagyon régi, barna bőrkötéses könyvet vett elő a táskájából, és a többiek elé rakta az asztalra. – Ezt találtam a Nagyi házának padlásán! – mondta diadalmasan. – Régi legendák vannak benne, amit vagy kétszáz éve egy ismeretlen gyűjtött össze. Legendák, amik Tölgyvölgyről szólnak, vagy legalábbis arról az elpusztult településről, aminek helyére községünk épült. Sok hülye történet van benne szellemekről meg különféle rejtélyes eseményekről. A legtöbb rém béna és unalmas. De találtam benne valami érdekeset! 

Napsi hatásszünetet tartott, majd a többiek unszolására folytatta: - Találtam egy titokzatos feliratot, ami valami különös kincsről szól, amit a mi kolostorunk romjai rejtenek. Kinyitotta a könyvet a különös feliratnál, és lassan olvasni kezdte: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott. Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő, Keskeny ösvényre visz, min alig jár a láb. Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!” 

A többiek döbbenten hallgattak. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejükben! Mi lehet az a titkos bölcsesség és ismeret, a kincs, ami nem arany és nem ékkő, aminek megtalálásához bátornak kell lenni? Ami megváltoztathatja a világot, és amit annak a kolostornak a romjai rejthetnek, ahol annyit játszottak már kicsi gyermekkoruk óta? Végül Kátay törte meg a csendet: – Szerintetek lehet ebben valami? Mármint úgy értem, érdemes lenne utánajárni ennek a nagy titoknak? Az Ötök egymásra néztek, és nem kellett egyiküknek sem megszólalniuk, úgyis mindannyian tudták a választ.

Olvasás