Jakabfy éppen órát tartott az osztálynak, amikor halk kopogás hallatszott az ajtón. – Tessék! – szólt határozottan az igazgató. Kenesei Ilona volt az, az iskolatitkár. – Ne haragudjon Igazgató Úr, hogy óra közben zavarom, de szólni szerettem volna, hogy nincs víz az egész iskolában. Csőtörés van a faluban, és ma már nem is biztos, hogy lesz. Tölgyvölgyben gyakran volt csőtörés és vízhiány.
Öreg volt a vízhálózat, a sok lakos miatt megemelték a víznyomást, hogy a falu magasabb pontjaira is eljusson a víz. A magasabb víznyomást meg nem bírta el a régi hálózat.
Jakabfy láthatólag nem örült annak, hogy megzavarták az óráját. De ha már vízhiány lett, hát a vízről kezdett beszélni! – Tudtátok azt, hogy a teremtés kezdete óta mindig állandó mennyiségű víz van körforgásban a világban? Nem termelődnek liter számra „új vizek”. Sőt, az ember felelőtlensége miatt a Föld vízkészlete egyre inkább fogy.
Ekkor vágott közbe Kátay: – Ráadásul hiába borítja a Föld felszínének mintegy háromnegyed részét víz, az iható édesvíz mennyisége csupán 3%-a a Föld vízkészletének. Ez nagyon kevés! Ezért kellene az édesvíz minden cseppjét megbecsülnünk! – Igen! Ez így van kedves Kátay, de kérlek, jelentkezés nélkül, ne vágj közbe, amikor beszélek! – dorgálta meg a fiút az igazgató, majd így folytatta: – A víz élet és éltet. Láttam egyszer egy filmet, amit a sivatagban készítettek. A film bemutatta, hogy mi történik akkor, ha a sivatag látszólag élettelen homokjára, néha napján eső hullik. Az eső hatására az egész csodálatos színpompás kertté változott. Erre gondolhatott az első zsoltár szerzője is, amikor ezt írta: "Boldog ember az, aki… abban leli örömét, ha az Isten tanítja… Olyan életerős lesz, mint a folyópartra ültetett gyümölcsfa: idejében hoz gyümölcsöt, s levelei örökké zöldellnek. Bizony, felvirágzik keze alatt minden, amibe kezd!" Milyen jó lenne, ha mindannyian megértenénk a víz üzenetét! Mert víz nélkül nincsen földi élet, kihalnak a növények, szomjan hal az ember és az állatok, ugyanúgy Isten hiányát sem élheti túl az ember.
