DOULINGO

Amikor Milán belépett az osztályterembe, Greeny már nagy lelkesen magyarázott az őt hallgató osztálytársaknak. Kezeivel hevesen gesztikulált, közben folyton a telefonjára mutogatott. A többiek nagy csendben hallgatták. Majd hirtelen és váratlanul a csoport úgy rebbent szét, mint galambok a téren. S mivel még nem csöngettek be, mindenki előkapta a mobilját, és lázasan nyomogatni kezdte. – Szia Greeny! Miről tartottál nekik kiselőadást, amitől mindenki ennyire transzba jött? – érdeklődött Milán. – Ó, csak arról beszéltem nekik, hogy anya tegnap mutatott nekem egy marha jó appot! Erről beszéltem a többieknek! – válaszolta Greeny. – Egy appot? Milyen appot? Egy jó ki mobiljátékot? Az engem is érde… A mondatot már nem tudta befejezni, mert Greeny közbevágott. – Nektek fiúknak folyton csak a játékon jár az eszetek! Nem, nem egy mobiljátékot! Olyannak ismered te az anyámat? Ez az app a nyelvtanulásban segít! – mondta indulatosan a lány. – A nyelvtanulásban?! – kérdezte meglepetten Milán. – Igen, abban! Nézd! – és már mutatta is a telefonján az alkalmazást. – Doulingo! – jelentette ki diadalmasan Greeny, mintha csak azt mondta volna, most nyertem meg a 4x100-as váltót az Olimpián. – Iringó?! – kérdezett vissza Milán. – D.O.U.L.I.N.G.O – betűzte Greeny. – Nagyon menő. Úgy segít nyelvet tanulni, hogy közben játszol. Pontokat gyűjtesz, feladatokat oldasz meg, sztorikat hallgatsz meg, szinte észrevétlenül tanulsz, online társakkal versenyzel. Szuper! Neked is ki kell próbálnod Milán! Én angolt tanulok vele, de tudom, te németes vagy. Németet is lehet vele tanulni! Milánra is ráragadt Greeny lelkesedése, és elhatározta, hogy ha hazaért, ő is ki fogja próbálni ezt a Doulingot. És ha neki is beválik, akkor feltétlenül meg fogja osztani tapasztalatait Tankkal is.

Olvasás

MINDEN FÁRADTSÁGNAK NYERESÉG A VÉGE

A második félév második napján Ötök, az az a Négyek, mert Tank még mindig otthon lábadozott, az iskola aulájában álltak, és beszélgettek. Mi másról, ha nem a félévi bizonyítványról meg a tanulásról folyt a terefere. A négy fiatal közül egyedül csak Kátay volt elégedett a bizonyítványával. – Persze, neked könnyű! Te okos vagy! De mit szóljak én?! – kesergett Napsi. – Én olyan buta vagyok! Napsinak nem sikerült túl fényesen a félévi eredménye. Napok óta efölött kesergett. Bántotta, hogy hiába igyekszik, hiába próbált többet tanulni, az eredményein nem látszott meg a befektetett munka. – Pedig az év elején megfogadtam, hogy mindenből javítani fogok – kesergett tovább. – És tessék! Matekból és kémiából hármas. Egyáltalán nem érte meg annyit küszködni! – Napsi! Hányas is voltál matekból tavaly évvégén? – kérdezte hirtelen Kátay. – Kettes – érkezett a válasz Napsitól. – És most hányast kaptál? – kérdezett újra a fiú. – Hármast – felelte a lány, és csodálkozva fürkészte Kátay arcát, hátha kitalálja hová is akar kilyukadni. – Szóval, akkor mégis megérte… - jegyezte meg Kátay. Megérte, mi?! – kérdezte döbbenten Napsi. – Hát a befektetett munka! A több tanulás! Ha nem is nagyot, de egy kicsit mégis csak előre léptél! Kátay szavai elgondolkodtatták Napsit. Hiszen tényleg! Egy egész jegyet javított matekból, és ez önmagához képest nagy eredmény! – Ezt eddig észre sem vettem! – buggyant ki belőle hangosan. – No, ugye! A sok munka nem mindig terem gyorsan gyümölcsöt! Lerombolni valamit sokkal könnyebb, mint felépíteni! A tanulás is ilyen! Szép lassan, lépésről-lépésre kell haladni, szorgalmasan folytatni kell azt, amit elkezdtél. S meglátod, évvégén már nem hármas, hanem négyes áll majd a bizonyítványodban! – bíztatta a lányt Kátay. – Úgy van! – helyeselte barátja szavait Milán. – A Biblia is azt tanítja, hogy: „Minden fáradságnak nyereség a vége…” (Példabeszédek 14,23a.)

Olvasás

TANK ÉS A KIS VERÉB

Tank az ágyában lábadozott. Most nem nézett tévét. Balesete előtt sokszor kívánata azt, hogy bár naphosszat nézhetné kedvenc sorozatait. De már azokat is megunta. Fájt a lába, rossz volt a kedve. Alig várta már, hogy újra iskolába mehessen. De arra még várnia kellett.

Kinézett a szürke udvarra. Esett az eső. Tank megborzongott. Ebben a cseppet sem szeretem helyzetben egy dolog volt jó, hogy nem kellett kidugnia az orrát sem a jó meleg ágyából. Aztán észrevett egy kis verebet, aki az egyik örökzöld bokor ágain ugrált. Néha megállt, mintha fülelt volna, ide-oda forgatta a fejecskéjét, majd boldog-vidáman folytatta tovább a játszadozást. Tank arra gondolt, hogy milyen nehéz lehet verébnek lenni. Élelmet találni a téli szürkeségben, menedékre lelni a dermesztő hidegben. De lám, ez a veréb itt ugrál kertjükben, és látszólag mindez nem zavarja.

Gárdonyi a múltkor valami történetet mesélt arról, hogy Jézus is beszélt a verebekről, akiknek ára az ő korában két fillér volt. Jézus azt mondta, hogy ezek a kicsiny és az emberek számára értéktelen madarak, Isten számára mégis mennyire fontosak. A memóriája mélyéről elkotorta azt, amit Jézus ezekről a kis állatokról mondott: „Gondoljátok meg, két veréb ára egy fillér, mégsem pusztulhat el közülük egy sem mennyei Atyátok tudta nélkül!”- Hm! - sóhajtott Tank. - Isten még ezekről a kis madárkákról is gondoskodik! Elmosolyodott. – "Mennyivel inkább rólunk emberekről, akiket még a verebeknél is jobban szeret." Szinte hallotta Gárdonyi hangját. Tank mostanában sokat gondolt Istenre. Nem volt biztos abban, hogy létezik, de abban a sok mindenben, ami érte őt az elmúlt hetekben, egész jó volt arra gondolnia, van Valaki, Aki megvédte őt. Ismét Jézus szavaira gondolt: „Nektek pedig fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Nehogy féljetek tehát, sok kis verébnél értékesebbek) vagytok.”

Olvasás

BÁNÁTI HISZTIJE

Bánáti Kálmán végtelenül dühösen rontott ki az osztályteremből. Átcsattogott a folyosón, letrappolt a lépcsőn, belerúgott a WC ajtóba, majd eltűnt az ajtó mögött. – Ennek meg mi baja? kérdezte Napsi. – Összebalhézott Márkóival angolon – felelte Kátay. – Megint?! – csóválta a fejét Napsi. – Megint! – bólogatott Kátay. – Sokadszor. Pedig nincs igaza. Semmit sem akar csinálni az órán. Nyafog, hogy fáradt. Márkói rászól, hogy ne feküdjön a padon, és csinálja a kiadott feladatot. Erre Bánáti elkezd hisztizni, hogy majd szól az anyjának, aki majd elintézi a tanárnőt. Máskor meg azt vágja a tanárnő fejéhez, hogy zaklatja őt, és majd jól feljelenti – sorolta Kátay. – Zaklatja?! Csak azt akarja, hogy dolgozzon, mint a többiek. Tetszik, nem tetszik nem az történik az órán, amit mi akarunk – tette hozzá Napsi. – Szép lenne! Anya mesélte, hogy nekik volt egy tanáruk a gimiben, aki úgy kezdte az óráját, hogy megkérdezte őket arról, hogy ma szeretnének-e tanulni. Képzelheted, hogy mit válaszolt az osztály! Természetesen nem akart senki sem tanulni. Ettől kezdve az egész óra őskáosz volt! – mesélte Kátay. – Nekem apa azt szokta mondani, hogy a tanulás a munkám, a suli a munkahelyem, és a jegyek a fizetésem. – Jópofa! – gondolkozott el a lány szavain a fiú. – De van benne valami! Hát Bánáti már közel jár a kirúgáshoz! – rötyögött Kátay. – Igen! Én sajnálom Edit nénit! Csak jót akar! Szeretné, ha Bánáti megtanulna angolul. – Aha! Meg azt is, hogy megtanuljon a dolgozni! Nem lennék tanár, mert a tanítás csak úgy működik, ha mi is együttműködünk. A magunk érdekében… - zárta le a beszélgetést Kátay, mert közben megszólalt a csengő, és indulni kellett a következő órára.

Olvasás

MINDEN EGY-EGY KEVÉSRE BECSÜLT CSODA

Tank lába szépen gyógyult. A fekvőgipszet levették már, és most gyógytornára kellett járnia. Ezeknek a kezeléseknek az volt a célja, hogy a fiú minél hamarabb úgy tudja használni gyógyuló végtagját, mint régen. Suli után ma Greeny hozta a leckét, és egy nem túl vidám Tank fogadta őt.

- Mi a baj, Tank? – kérdezte a lány. – Semmi – felelte szokásához híven tömören a fiú, de láthatóan valami nagyon bántotta. – Nekem nyugodtan elmondhatod. Nem mondom el senkinek – biztatta Greeny. – Lassan gyógyulok - bökte ki végül Tank hosszas hallgatás után. – Azt mondta az orvos, hogy minden oké, csak türelmesnek kell lennem. De könnyen mondja, nem neki kell szenvednie nap mint nap. – Tank! Egy lábtörés, főleg, hogy téged még műteni is kellett, 6-12 hét. Csoda az is, hogy ilyen gyorsan gyógyulsz! – vigasztalta Greeny. – Gyorsan, gyorsan! De nem elég gyorsan – morgolódott Tank. – Minden olyan nehezen megy. Te tudod milyen kínszenvedés és tortúra belépni a kádba? Kimenni a konyhába vagy elmenni WC-re? Nem is gondoltam volna én sem! Ami eddig olyan magától értetődő volt, most nem az – fakadt ki elkeseredetten Tank. – Az biztos, most megtanulom, hogy minden, amit olyan kézenfekvőnek gondolunk, az mind egy-egy kevésre becsült csoda. A járás is, a hallás is, nem is beszélve a látásáról. Az, hogy nem szorulunk mások segítségére abban, hogy ellássuk magunkat – Tank elmosolyodott, majd mosolyogva kimondta: - Még az iskolába járás is hiányzik. Ezen aztán mindketten jót nevettek. Greeny hazafelé még mindig Tank szavain gondolkodott. – Kár – gondolta –, hogy valami bajnak kell történnie ahhoz, hogy megbecsüljük azokat a dolgokat is, amit természetesnek veszünk.

Olvasás

KI KÉPES MEGVÁLTOZTATNI A SZÍVÉT?

Milán a közelben dúló háború képeit nézegette. Egy projektmunkához keresett képeket a neten, így tévedt erre az oldalra. Rombadőlt otthonokat látott, elkeseredett embereket, akik egy elpusztított játszótér mellett beszélgettek, egy ötéves forma kisgyermek sétált el egy kiégett autó előtt. Milánt megdöbbentették a látott képek. Kinézett szobája ajtaján. Nyugodt téli délután volt, a közeli fa ágán két veréb játszadozott. Tölgyvölgyben béke volt. Most valami nagyon mély hálát érzett ezért. – Vajon Isten miért engedi meg a rosszat a világban? A háborút, a betegséget, a szenvedést? Az asztalon heverő Bibliájára nézett. Jézus szavai jutottak az eszébe: „Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…”

Milán azt már megtanulta, hogy a szív nem azt a szervét jelenti, ami a vért pumpálja a testében. Tudta, hogy a szív az ember személyiségének és jellemének irányítóközpontja. Ha valaki jó ember, akkor azt mondjuk „jószívű”. Ha valaki gonosz, akkor „gonosz szíve” van. Ha valakinek „megtört a szíve”, akkor nagyon szomorú az illető.

- Isten kérdezzük miért enged meg ennyi gonosz dolgot, pedig a mi szívünkkel van a baj – gondolta Milán. – „… az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…” Persze mindig könnyebb Istent vádolni a világ gonoszságaiért, mint kimondani azt, hogy mi követünk el rossz dolgokat. Kimondani azt, hogy velünk van a gond. Elismerni azt, hogy változnunk kellene, ott legbelül. Mert elhagyhatunk rossz szokásokat, megtanulhatunk uralkodni az indulatainkon, de a szívünket egyedül csak Isten képes jobbá tenni.

Olvasás

ÉN TERÓLAD EL NEM FELEDKEZEM!

Milán iskola után az ágyán hevert a szobájában. Azon a mondaton gondolkodott, amit az egyik osztálytársa mondott, akinek egyes lett a történelem dolgozata: – Isten gyűlöl engem! Milán nem értette, hogy az emberek miért bántják Istent olyan dolgokért, amiről nem ő tehet. Hiszen, ha az osztálytársa tanult volna, akkor sikerült volna a dolgozata. A fiú visszaemlékezett a nagypapája szavaira, aki néhány éve, egy közös sétájuk során mesélt neki.

„Gyermekkoromban nyaralónkban lógott egy megtépett falitáblán az ágyam felett egy idézet: „én terólad el nem feledkezem.”. Mindig azt gondoltam, hogy ez egy szerelmes vallomása ahhoz, akit mindennél jobban szeret. Aztán évek teltek el, amikor fiatal felnőttként először szembesültem azzal, hogy ez valóban egy szerelmes vallomás, és nem is akárkié! Isten vallomása ez felénk, felém. Sokat ízlelgettem ezt a mondatot azóta is: „én terólad el nem feledkezem”. Hazudnék neked, Milán, ha azt mondanám, mindig értettem azt, hogy mi miért történt velem az életemben. Voltak nagy mélységeim, amiket jártam. Volt úgyis, hogy nehezteltem Istenre, és hátat fordítottam neki, mert haragudtam rá. De figyeld csak, hogyan szól Isten teljes vallomása! „Hát elfelejtheti-e gyermekét az anya? Szeretett fiacskájával ne törődne? De még ha el is felejtené…, én terólad soha meg nem feledkezem! … tenyerembe véstem képedet, szüntelen szemem előtt tartalak.” Persze az a tábla, ami gyerekkoromban ott lógott a nyaraló falán az ágyam felett, már régen elveszett. De a rajta lévő felirat mélyen belevésődött a szívembe, az értelmembe. S az évek során sok bátorítást, vigaszt és örömöt szerzett a számomra.”

Olvasás

MINDEN VIGASZTALÁS ISTENE

Az Ötök Tank ágya körül ültek, és szokásukhoz híven beszélgettek. Az egyik osztálytársuk elvesztette az édesapját, és ez mindenkit nagyon megviselt. Nem tudták, hogy mit kezdjenek ezzel a helyzettel. Lehet-e például viccelődni vele? Hogyan szóljanak hozzá a szünetben? Merjenek-e beszélgetni vele, és ha igen, akkor miről? A legtöbbször inkább kerülték őt, és csak messziről és a háta mögött beszélgettek róla. 

– Ez így nem normális! – szólalt meg Greeny, miközben barátait hallgatta. – Végtére is ő nem egy beteg ember! Gyászol. Érthetően szomorú, de él! Ti belegondoltatok már abba, hogy milyen rossz lehet neki, ahogyan bánunk vele? Hogy kerüljük? Hogy nem kezeljük úgy, ahogyan régen? – Igen, igazad van, de mégis… - dadogott Napsi. – De mégis… csak… gyászol. – Oké! Legyünk tapintatosak, de ne kerüljük őt, és ne kezeljük úgy, mint aki… nincsen. – puffogott Greeny. – Te, Bakancs! – fordult hirtelen Tank Milánhoz. – Te, mégiscsak hívő vagy, vagy mi! Hogy is van ez az elmúlás dolog? Isten miért nem védi meg azokat, akiket szeretünk? Milánt nem érte váratlanul a kérdés. Napok óta ő is ezen gondolkozott már. – Nem értek én sem mindent. Isten sokkal hatalmasabb, hogy megérthetném mikor és mit cselekszik, és mikor és mit enged meg, hogy megtörténjen velünk. De azt tudom, hogy az elmúlás az élethez tartozik. Pontosan úgy, ahogy a nyárhoz a meleg és napsütés, a télhez meg a hideg. De azt is tudom, hogy Isten a vigasztalás! Az, aki látja a könnyeinket, a fájdalmunkat, a gyászunkat, és Ő az, Aki közel van a megtört szívűekhez. A halál pedig, nem a végállomás. Csak egy kettőspont a földi életünk végén. Egy ajtó, amin belépünk egy másik, de nagyon is valóságos dimenzióba, ahol, mint kabátot levesszük mindazt, ami e világban fájdalmat és nehézséget okozott nekünk. 

Sokáig ültek még Tank ágya mellett, és Milán gondolatairól beszélgettek. Milánnak Isten szavai jutottak eszébe: „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2Korinthus 1,3-4.)

Olvasás

MI A TE ÉLET CÉLOD?

Tankot már hazaengedték a kórházból, és most már otthon lábadozott. De feküdnie kellett. Tank számára, aki állandóan izgett-mozogott, kínszenvedés volt ez a szünet nélküli fekvés. Minden délután eljöttek hozzá a barátai. Felváltva hozták neki a leckét, és Kátay még arra is hajlandó volt, hogy elmagyarázta mindazt, amit barátja nem értett. Ezen a délutánon is egymás mellett ültek, és tanultak. 

– Tank, ha szorgalmasabb lennél, akkor sokkal jobb jegyeid is lehetnének! – Ja! De, amikor a szorgalmat osztogatták, akkor elfelejtettem beállni a sorba – rötyögött Tank a maga öblös hangján. – De tényleg! Csak egy kicsivel többet kellene tanulnod, és lehetnél simán négyes is. – Ja! – bólogatott Tank, miközben egy nehéz matekpélda végére ért. – Tökéletes! Látod! Megy ez, ha akarod! – lelkendezett Kátay. – Ja, megy! – nyögte ki Tank, aki nem volt egy bőbeszédű és választékos modorú srác. 

– Neked jó, Kátay! Neked könnyű! Te okosnak és szorgalmasnak születtél! Én meg nem! – Így gondolod? – kérdezte Kátay. – Azért mondod ezt, mert nem látod, hogy mennyi időt ülök a tankönyvek fölött. Tudod, Tank, szeretnék híres tudós lenni, aki feltalál valamit, ami fontos. Ehhez pedig nem engedhetem meg a nem tanulás luxusát! Tank, barátját hallgatva, arra gondolt, hogy neki nincsenek ilyen célja. Ő mindig csak túlélni akart. 

Eszébe jutottak Gárdonyi szavai: - Az életünk legfontosabb célja az, hogy Isten örömére éljünk. Nem az a lényeg, hogy mérnök leszel, vagy kukás, a lényeg, hogy az légy, amivé Ő engedett megszületni. De azért felelős vagy, hogy kapott képességeidhez mérten a legtöbbet kihozz ajándék életedből!

Olvasás

MI ÉRTELME VAN A TANULÁSNAK?

Napsi azon morfondírozott, így az első félév közeledtével és digitális ellenőrzőjét nézegetve, hogy mi értelme van a tanulásnak. A jegyei nem voltak túl fényesek. Ha csak a tesiből és magyarból állna az órarendje, akkor egész pofás lenne az egész. De az a többi tantárgy! Csak az ne lenne! – Szerinted mi értelme van tanulni? – fordult oda váratlanul Milánhoz. – Tanulni?! Milánt váratlanul érte a kérdés. – Igen, tanulni! – válaszolta Napsi. – Szóval, mi értelme van tanulni? Egy csomó fölösleges dologgal kell teletömni az agyunkat, aztán abból alig használunk majd valamit az életben. Akkor meg minek?! Milánnak fogalma sem volt, hogy mit kellene válaszolnia a lány eszmefuttatására. – Apa nekem azt szokta mondogatni, hogy nem az iskolának tanulsz... – Oké! Ezeket már hallottam! De miért?! – csóválta a fejét Napsi. Milán érezte, hogy fontos a tanulás, de kellett volna valami jó érv, amivel megindokolhatta volna azt, amit gondolt. 

– Napsi! Hallottál már Eleanor Roosevelt-ről? – avatkozott közbe Kátay. – Eleanor, ki? Ő valami tünde-féle vagy mi?! – kérdezett vissza a lány. – Te hülye vagy! Eleanor Roosevelt az Amerikai Egyesült Államok 32. elnökének volt a felesége – válaszolta rosszallóan Kátay. – Eleanor Roosevelt, egy gazdag családban született, és mint a korabeli nők, őt is arra nevelték inkább, hogy jó feleség legyen. Elég volt értenie a háztartáshoz és a gyerekneveléshez. De ez a hölgy akart tanulni! Egy nevelőnő irányításával fejleszthette angol nyelvi és szociális készségeit, ami később hasznos volt számára a diplomáciai karrierjében. Eleanor Roosevelt egy erős és inspiráló nő volt, aki soha nem hagyta abba a tanulást és a fejlődést. A tanulás és az olvasás szenvedélyes híve volt, és rengeteg könyvet, esszét és cikket írt, melyekben megosztotta gondolatait az emberi jogokról, az egyenlőségről és más fontos témákról – Kátay szünetet tartott. – De a lényeg az, hogy magad ismerd fel, hogy a tanulás többé tesz, jellemet formál, új lehetőségeket nyit meg előtted. Lehet, hogy nem fogsz minden tudást használni az életed során, amit „beléd tömnek”. De ki tudja? Talán még a szögek középpontos tükrözésére is szükséged lehet egyszer.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 16. rész

Tényleg ott volt az a furcsa kő, ahol Gárdonyi mondta. A baloldali hátsó padsor végén, a pad melletti falból állt ki teljesen indokolatlanul. Hogy miért nem nyúltak hozzá a református elődök, akik II. József türelmi rendeltével élve, 1784-ben birtokba vették a templomot, erre a csapatból senki sem tudta a választ. 

– Mit tegyünk? Rongáljuk meg a templomot egy feltevés kedvéért? – kérdezte Gárdonyi. – Ha ügyesek vagyunk, akkor alig teszünk a falban kárt! – jelentette ki Gergely bácsi a muzeológus. – Rendben! Akkor tegyünk egy próbát! – bólintott a lelkész. Lenyúlt a kőhöz, lassan megpróbálta megmozdítani. és… lássatok csodát, a kő engedett! Lassan kifordult a helyéről, és mögötte egy üregben ott volt valami. A kincs, amit mindannyian annyira vágytak megtalálni. – Wow! – kiáltott fel akaratlanul Greeny. – Hűha! Bizony! – mondta Gárdonyi is. Gergely bácsi óvatosan kivette a valamilyen nagyon régi szövetbe csavart valamit. Igen! A kincs nem egy láda volt tele drágakövekkel, hanem egy foszladozó szövetbe csavart… - Ez egy könyv! – mondta meglepetten Napsi! – Egy kódex! De nem is akármilyen! – mondta a muzeológus, amikor megvizsgálta a porlepte kincset. – Ez a 13. századi ún. Biblia Parisiensis, egy régi kéziratos kódex, ami egy párizsi kódexmásoló műhelyben készült. Gergely bácsi még sokáig lelkesen mesélt a kódexről. Kiselőadásából a Négyek megértették, hogy egy nagyon ritka, nagyon különleges kódexre találtak, aminek kifejezhetetlen értéke van.

- Így történt az egész! – fejezte be a kódex megtalálásának történét Greeny Tank kórházi ágyán ülve. Kicsit csalódottan beszélt, mert a többiekkel együtt valami egészen másféle kincsre számított. De azért örültek is. Megértették, hogy a vers, amivel az egész kincskeresés indult végül is Isten egy régen írt üzenetéhez vezette őket. Ami „sem arany, sem ékkő”, de ma is életváltoztató erő, ha valaki nemcsak szólja, de éli is azt, amit a Mindenható kijelentett.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 15. rész

Másnap az Ötök, pontosabban a Négyek, hiszen Tank nem tarthatott velük, Jakabfyval és Gergely bácsival, a muzeológussal elmentek Gárdonyihoz. A helyi református lelkésznek is elmondták azt, amire eddig jutottak. Gárdonyinak elkerekedett a szeme a hallott történt hallatán, és hangosan ismételte a vers első sorát: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott.” 

– Mit gondolsz? Milyen kincsről beszélhet ez a vers? – kérdezte izgatottan az igazgató. – „Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott.” Gárdonyi mintha meg sem hallotta volna Jakabfy kérdését, csak ezt ismételgette: – „Mit romok ölelnek…” – majd a kincskeresőkhöz fordulva ezt mondta: - Hm. Tudjátok volt idő, amikor a templomunk romokban állt. A törökdúlás idejében a falu is, a templom is elpusztult. Pusztahely volt. A legenda szerint abban az időben nőtt ki a közepén az a hatalmas tölgyfa, ami ma iskolánk címerében látható. Kis szünetet tartott. – Mi van, ha a „mit romok ölelnek” ezt jelenti? A kis csapat egymásra nézett. Mi van akkor, ha a kincset az akkor romokban álló templom területén rejtették el valahol? De hogy fogják ezt bizonyítani? A 18. században a templomot újjáépítették. Ha itt lett volna elrejtve az a kincs, akkor nem kellett volna megtalálniuk? És ha mégis itt van, csak még mélyebbre került az újjáépítés során? Ezek a gondolatok cikáztak mindannyiuk fejében. De nem voltak válaszaik. – Hacsak… - törte meg a csendet a lelkész. – Hacsak nem az egyik hátsó pad melletti… - elhallgatott. – Ott a falban van egy furcsa formájú kő. Senki sem tudja, hogy mi az és miért van ott. Évek óta gondolkozom azon, hogy közelebbről megvizsgálom azt a követ, de aztán mindig volt valami fontosabb. A templom belső felújításánál jutott újra eszembe, hogy megnézem magamnak. Talán érdemes lenne ott keresgélnünk! Mi van, ha az a furcsa kő az x, ami a kincset jelöli?! 

A többiekre is átragadt a lelkész izgalma. Felcsillant a remény, hogy végre rátalálnak a kincsre. Együtt indultak el a templomba, hogy bizonyosságot nyerjenek.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 14. rész

- Hát… szóval… Ekkehard naplójából megtudtuk, hogy a kincset nem a kolostorban kell keresnünk. – összegezte a hallottakat Kátay. – Aha! – vágta rá Tank. – És ugyebár a szerzetes azt írta, hogy a kincs egy a kolostorhoz közeli faluban, egy templomban található – folytatta a hangos gondolkodást Kátay. – A kolostor romjai ma is két falu közelében állnak. Az egyik ugye Tölgyvölgy, a másik meg Császárszabados. Mindkét településen van két-két templom, egy-egy római és egy-egy református. De vajon melyikben lehet a kincs? – A tölgyvölgyi katolikus templom túl fiatal – folytatta Napsi. – 1990-ben épült. Ott biztos nem lehet. – De a református, ha jól tudom, Árpád-kori! – kiáltott fel Greeny. – Legalábbis úgy emlékszem Gárdonyi ezt tanította. – Igen, de a császárszabadosi katolikus templom is 13. századi – mondta Greeny, aki rákeresett a telóján a templomra. – És az ottani református? – kérdezte Milán. – Az 18. századi. Tudom, mert apa Császárszabadosról származik – mondta Greeny, és élvezte, hogy végre ő tudott jobban valamit Kátaynál. – Akkor tehát két templom maradt a listán: a tölgyvölgyi református és a császárszabadosi római katolikus templom – összegezte Kátay. – Hát, ezzel is közelebb kerültük ehhez a titokzatos kincshez! – Ja, Bakancsok! – szólalt meg szomorúan Tank. – Csak én már nem tudok tovább nyomozni veletek. A többiek egymásra néztek. – De mindenről beszámolunk neked, Tank! Így bizonyos értelemben nem fogsz kimaradni semmiből. – mondta bátorítóan Napsi. – S ha megtaláljuk azt a kincset, az első leszel, aki megtudod. 

Tankot csak egy kicsit vigasztalták a lány szavai, mert mégiscsak más hallani a kincsvadászatról, mint valóban részt venni benne. De nem volt mit tenni. „Legyetek józanok!” – a hittanórán hallotta ezt a mondatot. Bárcsak előbb jutott volna eszébe, és lebeszélte volna barátját az ötletéről.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 13. rész

Az egész kaland azzal kezdődött, hogy Napsi a nagyija padlásán talált egy nagyon régi, barna bőrkötéses könyvet, amiben egy különös versre bukkantak, ami egy titokzatos kincsről beszélt. Az Ötök elhatározták, hogy megkeresik ezt a kincset. Kincskeresésesükbe bevonták Jakabfyt és egy veszprémi muzeológust: Gergely bácsit. Azután eltűnt Kátay és Tank, akik, mint később kiderült, a saját szakállukra kezdtek nyomozni, ami azután majdnem tragikus véget ért. Beszakadt alattuk egy titkos ajtó, tűzoltóknak kellett kimenteniük őket szorult helyzetükből. Kátay karcolásokkal megúszta, de Tanknak eltört a lába. De egy újabb nyom került elő, amit Kátay talált! Egy bizonyos Regensburgi Ekkehard naplója, aki 5 éves kora óta nevelkedett abban a Tölgyvölgy közeli kolostorban.

Ekkehard napjójában is rátaláltak a már ismert versre. A szerzetes annyit fűzött hozzá, hogy Ambrosius atya, aki akkoriban a kolostor rendfőnöke volt, azt mondta neki, hogy ez a kincs nem a kolostorban található. Kiderült, hogy Ekkehard is nyomozott a titkos kincs után, aminek nyomai végül egy közeli faluba, és annak templomába vezették. A keresésnek végül Ekkehard halála vetett véget. – „Miután lepergett… napjaimnak száma, … és életerőm… is elhagy… lassan, megbíztam… az egyik… novíciust…” – olvasta az erősen elmosódott szöveget Greeny. – A novícius szerzetes növendéket jelent. – vágta közbe Kátay. Greeny rosszallóan nézett rá, majd folytatta: - Szóval „megbíztam az egyik novíciust, … hogy vésesse… fel a kolostor falára… a próféciát. Ha… drága naplóm elveszne, … vele együtt ne lepje… el a feledés homálya a kincset, mely …keskeny ösvényre visz.” 

Az Ötök kicsit csalódottak voltak. Azt remélték, hogy a napló megfejtést ad a vershez, ami végül elvezeti őket a kincshez. De csak egy újabb rejtvényt kaptak, amit ismét meg kellett fejteni.

Olvasás