A KOLOSTORROM TITKA | 3. rész

Jakabfy másnap egy idegennel érkezett, aki így mutatkozott be: – Sziasztok! Inotai Gergely vagyok, a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kutatószolgálatának vezetője. Az igazgató úr megmutatta a verset, amit találtatok. Egy kicsit én is utánajártam ennek a titoknak, és nagyon érdekes dologra bukkantam! Egy fénymásolt dokumentumot vett elő a barna oldaltáskájából, és így folytatta: – Ezt a feljegyzést a Bakony Múzeum munkatársa írta, – akkor még így nevezték a múzeumot– aki a tölgyvölgyi kolostor rom múltját kutatta. Ő is, ahogyan ti, rátalált erre a versikére, sőt 1965-ben, amikor még jobb állapotban volt az említett rom – feljegyzése szerint – még a felirat maradványait is látta. Egy képet is mutatott 1965-ből, és tényleg a kolostor egyik falán látszódott valami írás. Ki lehetett venni néhány mondatfoszlányt: „A mélybe merülve…”, „Keskeny ösvényre…”, „Csak a tiszta szívű érh…”. Kátay kérdezett: – Gergely bácsi! Ha ő csak ennyit olvashatott el a feliratból, akkor hogyan állt össze az egész versike? Ebből a néhány darabkából lehetetlen lett volna az egészet megfejteni! – Igazad van! De az illető muzeológus, aki történetesen szintén tölgyvölgyi volt, mint ti, egy nagyon régi kódexben fellelte a kolostorban található írás egész szövegét! Ő fordította le latinról, és adta közre egy könyvben, amiben Tölgyvölgy legendáiról írt. 

Az Ötök egymásra néztek. Ennek a könyvnek egyik példányát találta meg Napsi a Nagyija házának padlásán. Inotai folytatta: – A feljegyzés szerint évekig próbálta megfejteni a versikét, ezerszer bejárta a helyszínt, de nem akadt annak a rejtett kincsnek a nyomára. 1976-ban 11 év kutatás után végül feladta, kutatásainak eredményét pedig elnyelte a múzeum irattára. Egészen ma reggelig, amikor Jakabfy igazgató úr felhívott azzal, hogy találtatok valamit. Mielőtt azonban elindulnánk megkeresni a kincset, szeretnék nektek beszélni a versről. Ezzel az Ötök, Jakabfy és a kutatásvezető elindultak az igazgató irodája felé.

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 2. rész

Az Ötök alig bírták végigülni az órákat. Folyton azon járt az eszük, hogy a végére kell járni ennek az ismeretlen titoknak, amire a Napsi által talált könyv versikéje utalt. Végre véget ért az iskolai nap, és a megegyezés szerint Kátaynál találkoztak, hogy megbeszéljék mit csináljanak. Milán azt javasolta, hogy vonjanak be a kincskeresésbe egy felnőttet is. A többiek is egyetértettek a javaslattal, a kérdés csak az volt, hogy ki legyen az a felnőtt. 

Milán Gárdonyit, a lelkészt akarta, Kátay meg Jakabfy igazgatót javasolta, a többieknek nem volt ötletük. – Szavazzunk! – jelentette ki Kátay. Szavaztak. Greeny és Milán Gárdonyira, a többiek az igazgatót választották. Az eredmény 3-2 volt. – Akkor Jakabfyt avatjuk be a titkunkba, hogy segítsen a kincskeresésben! – mondta Kátay. Elindultak az iskolába, mert tudták, hogy Jakabfy még bent van. A pénteki ünnepségre készült, amikor is átadják az iskola új épületét. Az igazgató az irodájában volt. 

Az Ötök illedelmesen köszöntek, majd a meglepett férfi elé tették a Napsi találta könyvből kimásolt versikét. Jakabfy félhangosan olvasni kezdte: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott. Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő, Kes-keny ösvényre visz, min alig jár a láb. Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!” 

Az igazgató miután befejezte az olvasást, az Ötökre nézett, és megszólalt: – Szóval, kincsvadászat? – kérdezte huncut mosollyal a szája szélén. – Nem baj, ha bevonunk még valakit, aki jobban ért a titokfejtéshez, mint én? Az Ötök bólintottak. – Oké, – folytatta az igazgató, – akkor holnap délután elindulunk a kincs nyomába!

Olvasás

A KOLOSTORROM TITKA | 1. rész

Az Ötök ma délután is Kátaynál lógtak. Napsi vitte a szót, aki izgatottan arról beszélt, hogy a hétvégét a nagyijánál töltötte, mert anyukája megint elutazott az új pasijával. Egy nagyon régi, barna bőrkötéses könyvet vett elő a táskájából, és a többiek elé rakta az asztalra. – Ezt találtam a Nagyi házának padlásán! – mondta diadalmasan. – Régi legendák vannak benne, amit vagy kétszáz éve egy ismeretlen gyűjtött össze. Legendák, amik Tölgyvölgyről szólnak, vagy legalábbis arról az elpusztult településről, aminek helyére községünk épült. Sok hülye történet van benne szellemekről meg különféle rejtélyes eseményekről. A legtöbb rém béna és unalmas. De találtam benne valami érdekeset! 

Napsi hatásszünetet tartott, majd a többiek unszolására folytatta: - Találtam egy titokzatos feliratot, ami valami különös kincsről szól, amit a mi kolostorunk romjai rejtenek. Kinyitotta a könyvet a különös feliratnál, és lassan olvasni kezdte: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott. Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő, Keskeny ösvényre visz, min alig jár a láb. Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!” 

A többiek döbbenten hallgattak. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejükben! Mi lehet az a titkos bölcsesség és ismeret, a kincs, ami nem arany és nem ékkő, aminek megtalálásához bátornak kell lenni? Ami megváltoztathatja a világot, és amit annak a kolostornak a romjai rejthetnek, ahol annyit játszottak már kicsi gyermekkoruk óta? Végül Kátay törte meg a csendet: – Szerintetek lehet ebben valami? Mármint úgy értem, érdemes lenne utánajárni ennek a nagy titoknak? Az Ötök egymásra néztek, és nem kellett egyiküknek sem megszólalniuk, úgyis mindannyian tudták a választ.

Olvasás

LUTHER TORTÁJA

Gárdonyi, a református lelkész, egy nagy tortával érkezett az énekórára. Fűzfőtelki, az énektanár megbetegedett, és a lelkész jött Milánékhoz helyettesíteni. Az óra elején meggyújtotta az egyetlen gyertyát, ami a süteményen árválkodott. A gyerekek összesúgtak, és azt találgatták, hogy vajon kinek lehet vajon születésnapja. Talán Gárdonyinak?

– Ugye, most azt találgatjátok, hogy kinek ünnepeljük ma a születésnapját? – mosolygott Gárdonyi. – Nos, elárulom nektek, hogy az, akit ma ünnepelünk, nincsen itt a teremben. A gyerekek csodálkozva egymásra néztek. – Az a valaki, akinek ma születésnapja van, 540 éve született. A gyerekek még mindig nem értették az egészet. – Sajnos, a tortára nehéz lett volna 540 gyertyát tenni, így be kell érnetek ezzel az eggyel. Azzal kapcsolatban, akinek ma a születésnapját ünnepeljük, nemcsak az a különleges, hogy 540 éve született, hanem az is, hogy nem kér tőlünk semmit, sőt, ő maga adott nekünk egy nagy-nagy ajándékot! Gárdonyi egy vaskos, régi Bibliát tett a tanári asztal közepére. – Oké! Elárulom, hogy ezt a tortát Luther Márton születésnapjára készíttettem! Ugyanis 540 évvel ezelőtt, 1483. november 10-én, egy német kisvárosban Eislebenben született meg az, aki elindította a reformációt. S legnagyobb ránk hagyott ajándéka nem más, mint az a Biblia, amit ő maga fordított le anyanyelvére: a németre. Addig ugyanis csak latinul hallhatták az emberek a Szentírás igéit, de ez német nyelvű Biblia lehetővé tette, hogy az egyszerű emberek is megértsék Isten üzenetét. Gárdonyi megállt, körbenézett, majd így szólt. – Na, kinek adhatok „Luther-tortájából”? Vagy nekem kell megennem az egészet?!

Olvasás

HOGYAN GYŐZZÜK LE ROSSZ SZOKÁSAINKAT?

Az Ötök Kátayéknál arról beszélgettek, hogy legyőzheti-e az ember a rossz szokásait. Mindegyiküknek volt ilyen. Napsi rágta a körmét, Tank iszonyatosan rendetlen volt, Kátay idegesítően tudálékos, Greenynek önértékelési problémái voltak, Milán pedig legtöbbször elfelejtette azt, amit ígért. Mindegyikük arról beszélt, hogy bár látják rossz szokásaikat, sokszor próbáltak már változtatni rajta, de ha rövid időre sikerült is, rossz szokásaik újra és újra győztek felettük. 

– Egyszerűen lehetetlen! – sóhajtott Kátay. A többiek összenéztek, mert ha ezt Kátay mondja, aki a legkitartóbb, a legokosabb és a legelszántabb ötük közül, akkor valóban lehetetlen győzni a rossz szokásaik fölött. Milán próbálkozott: – Apa sokáig dohányzott. Aztán beszélgetett egy barátjával, aki azt mondta neki, hogy ne akarjon azonnal eredményt. Kezdje a változást kicsiben. Először jelöljön ki egy napot a héten, amikor elhatározza bármi történik is, azon a napon nem fog rágyújtani. Aztán már két nap sikerült megtartania, végül néhány hónap után már egyáltalán nem gyújtott rá. – Jó annak, aki ilyen kitartó! De én nem vagyok ilyen! – morgott Napsi. – Elhatározom, majd egyszer csak elfelejtem, és megint rágom a körmömet. – Nem! Nem! Ebben lehet valami! – felelte Kátay. – Kis lépésekben kell elkezdeni a változást! És segíthetjük, biztathatjuk is egymást közben! – kiáltott közbe Tank. – Aha! Sőt, mit szólnátok, ha az egész változást hétfőtől kezdenénk, és mondjuk vasárnap megünnepelnénk, hogy sikerült?! – tette hozzá Milán. – Bakancsok! Ez szuper ötlet! – verte hátba kedvesen Tank Kátay-t és Milánt, akik majd kiköpték a tüdejüket. 

Az Ötök elhatározták, hogy hétfőn elkezdik majd a harcot rossz és kellemetlen szokásaik ellen. S ebben a harcban támogatják is egymást, hogy azután majd együtt ünnepeljék meg apró, mégis nagy lépésüket a leszokás útján.

Olvasás

EGY NAP AJÁNDÉK SZÜNET

Az Ötök suli után Tankéknál gyűltek össze, és a szünetről beszélgettek. Mindenkinek volt egy jó kis családi története, amit nagy vehemenciával osztott meg a társaival. Csak Napsi hallgatott szomorúan. – Hé, Napsi! Veled nem történt semmi a szünetben? – bökte oldalba őt Greeny. – Én itthon kuksoltam – felelte keserűen a kérdezett. – Tudjátok. Anya és apa elváltak. Anya az új barátjával elutazott külföldre, apa egész héten dolgozott. Senkinek sem volt ideje rám. Én itthon kuksoltam – ismételte Napsi, és arcán vékony könnycsepp gördült alá. – De örülök… tényleg…, hogy nektek legalább jól telt a szünet. 

Egy pillanat alatt elszállt a társaság nagy vidámsága. Mindenki a gondolataiba merülve azon morfondírozott, hogy jó, hogy náluk béke volt, hogy nem voltak egyedül, hogy élményekkel teli volt a szünete. De közben fájt is nekik, hogy Napsi ilyen szomorú volt, mert Gárdonyi egyszer valami Pál szavait idézte: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” Most értették meg, mit is értett ezalatt az apostol. Lélekben együtt sírtak Napsival. Végül Kátay törte meg a csendet: – Skacok! Szombaton tarthatnánk egy egynapos szünetet! Elvisszük Napsit Veszprémbe moziba, majd nagyot kajálunk a Mekiben. Utána, ha belefér sétálunk egyet a várban! Anyuék szerint nagyon szépen felújították! Ennek mindenki örült, még Napsi is. Persze Kátay ötletétől nem lett szebb a tegnapja, de barátai szebbé tették a holnapját. Ajándékoztak neki egy nap őszi szünetet!

Olvasás

AZ ELÉGEDETLEN KŐFARAGÓ

Greeny nagyon sokszor elégedetlen volt önmagával. Sokszor panaszkodott a barátainak arról, hogy mennyivel boldogabb lehetne, ha máshol születik, vagy ha másnak születik. Mondjuk, ha olyan szépnek születik, mint Palvin Barbara, a híres magyar modell. 

– Elmesélhetek neked egy történetet, Greeny? – kérdezte Milán, de meg sem várta a válaszát, már bele is kezdett a történetbe: – Élt egy kőfaragó, aki elégedetlen volt az életével. Egy napon elsétált egy gazdag kereskedő háza előtt, és felsóhajtott: – Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő! – gondolta. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Olyan pompa vette körül, amiről álmodni sem mert volna, de irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt. A Nap fényesen ragyogott felette, ő ezt gondolta: – Milyen hatalmas a Nap! Bárcsak Nappá lehetnék! – és így lett. Pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, amiért a földművesek átkot szórtak rá. Ám, egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett… – Milyen hatalmas az a viharfelhő! – gondolta. – Bárcsak viharfelhő lehetnék! Hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére. De ezzel sem volt sokáig elégedett, mert találkozott a széllel. De szélként megállította őt egy hatalmas szikla. Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon, és ahogy ott terpeszkedett, egyszer csak egy kalapács hangját hallotta, és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. – Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? – kérdezte. Letekintett, és mélyben meglátott egy kőfaragót. 

Milán érdeklődve fürkészte Greeny arcát. Látszott, megértette. – Sokszor azt gondoljuk, hogyha mások lehetnénk, mint aki vagyunk – ügyesebbek, szebbek, okosabbak, gazdagabbak, hatalmasabbak –, akkor biztosan boldogabb és elégedettebb emberek lennénk. Pedig nem véletlenül vagyunk azok, akik, és vagyunk olyanok, amilyenek – magyarázta kedvesen a fiú. – Greeny! Nem tudhatod, hogy mit hoz számodra a holnap! De Isten tudja, ezért ezzel biztat bennünket: Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól Isten -: … reményteljes jövőt adok nektek.

Olvasás