Milán és Tank egymásra néztek, nem értettek semmit az egészből. Kátay és Greeny látva értetlenségüket, gyorsan beavatták őket vitájukba. Kátay szerint a tudomány ma már minden problémát megoldott, vagy meg fog oldani. Az ember uralma alá hajtotta a földet, a természet erőit, és a maga hasznára használja azokat. Greeny ezzel szemben arról beszélt, hogy bár a tudomány jó dolog, de nem lehetünk olyan nagyképűek, hogy mindentudónak látjuk a tudósokat, akik minden problémát megoldottak, vagy képesek lesznek megoldani.
– Ókori! – mondta Kátay. – Korlátolt! – mondta Greeny. – Azt hiszem, – kezdte bizonytalanul Milán – egy kicsit mindkettőtöknek igaza van. Kátay és Greeny csodálkozva néztek rá, magyarázatot vártak. – Szóval, a tudomány sok mindenben segíti az életünket. Számtalan betegségnek, ami régen halálos volt, ma már van ellenszere. Hála a mérnököknek, ma már nem kell a patakra járnunk, ha tiszta inget szeretnénk viselni. Kátay büszkén húzta ki magát. De a fiú így folytatta: – De… a tudomány nem tud megoldani mindent. Nem mindenható. S annyi baj származott abból, hogy ma már semmilyen tisztelet nem él bennünk a természettel, a teremtett világgal szemben. És nem, a nagy természeti katasztrófák azt jelzik nekünk, hogy vannak még erők a világban, amiket nem tudunk uralni. Most Greeny húzta ki magát. – A régiek tisztelték a természetet. Arra törekedtek, hogy harmóniában éljenek azzal. Látták a maguk parányiságát, és tisztelték a teremtett világ erőit. Jó lenne ezt újra megtanulni tőlük! Ahogy a vers is mondja: „A Földünk élőlény, támogatnunk kéne, hogy balsorsunk elől bújhassuk ölébe! Hiszen az életünk, múlik az ő létén, hadd gyógyuljon végre, törődésünk révén!” (Aranyosi Ervin)
