SZENT A BÉKE, BAKANCSOK?!

Milán, Kátay, Greeny, Napsi és Tank, Tölgyvölgy gyönyörű parkjában lógtak a suli után. A nagy árnyas fák levelei még csak itt-ott sárgultak, meleg is volt, szép nyárutó. 

A zenéről beszélgettek. Azt tárgyalták, hogy ki milyen zenét szokott hallgatni. Kátay, aki egyébként is olyan fura volt, a komolyzenét szerette, különösen a filmzenéket. A többiek számára érthetetlen volt, amit mondott, a többiek csak annyit értettek magyarázatából, hogy a filmzene, a mai ember komolyzenéje. Napsi nem hallgatott magyar zenét. Soha, ahogy mondta. Nem menő. Ő Shwan Mendes, Camilla Cabello, és Selena Gomez zenéje mellett tette le voksát. Tank a Kowalsky meg a Vegát, meg a jó kis rapzenét szerette. Milán, a keresztény zenészért, Pintér Béláért rajongott. Greeny pedig a Valmart szerette, mert szerinte Marics Peti olyan cuki és menő. 

Tank erre beszólt neki: – Az gáz! – majd pipiskedve énekelni kezdte: „Megláttam, mondom Úrrristeen! Ki ez a lá-áány? Ki ez a lá-áány?” Greeny erre jól bokán rúgta Tankot, aki meglepetésében inkább, mint a rúgástól, hanyatt esett. Tank és Greeny veszekedni kezdtek. 

Végül Milán vetett véget a vitának, amikor ezt mondta: – Halihó, Skacok! Hogy is mondta Gárdonyi? Most ő kezdte utánozni a lelkész hanghordozását: „A Biblia kölcsönös tiszteletre tanít bennünket.” – Nem vagyunk egyformák! – vette át a szót Kátay, majd így folytatta: – Tehát a zenei izlésük is más. És nincsen ezzel semmi baj! De ha szeretjük egymást, ezt is el kell tudnunk fogadni! Majd a civakodó Greeny-hez és Tankhoz fordult: – Na, akkor szent a béke, Bakancsok?!