A DRÁMA(I) NAP

Milánék 3. órája magyar volt. Tapolcai tanárnő a magyar dráma ünnepéről beszélt, amit éppen ezen a napon ünneplünk. – Tudja valaki, hogy miért ezen a napon van ez az ünnep? – kérdezte a tanárnő. 

Persze Kátay ezt is tudta! – Valamikor régen, a XIX. században élt egy nagy magyar drámaíró, akit úgy hívtak Madách Imre. Az ő főművét, az „Ember tragédiáját” éppen 140 évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be először. Szeptember 21-én, erre is, és azokra a magyar írókra is emlékezünk, akik műveikkel a magyar kultúrát gazdagították. Tapolcai elmosolyodott: – Mi lenne nélküled, kedves Norbert! – majd folytatta: – Madách művében, „Az Ember tragédiájában” az emberiség történelmének különböző korszakain át Isten, Ádám, Éva és Lucifer, a Sátán, beszélgetésein keresztül, keresi a választ az élet nagy kérdésére: mi az emberi élet értelme. Ezen a kérdésen aztán kialakult egy jóízű beszélgetés. 

Az óra végén Tapolcai tanárnő így összegezte az elhangzottakat: – Látjátok, az élet értelmének kérdésére nem is olyan könnyű válaszolni. De egyet tudok. Ha igazán szeretsz valakit, akkor igyekszel mindent úgy csinálni, hogy mindig mosolyogni lásd, és ne okozz neki bosszúságot vagy szomorúságot. Azok, akik szeretjük Istent, szeretnének mindig örömet szerezni neki. A keresztény hit szerint ez életünk egyik fontos célja. Ezért figyelünk minden szavunkra és tettünkre, hogy a bennünket szerető Istennek, aki megalkotott bennünket, ne okozzunk soha bosszúságot vagy fájdalmat. Mert ha valakit szeret az ember, szeretetét nemcsak szavakkal akarja kifejezni, hanem a tetteivel is. Az emberi életünk legnagyobb drámája éppen az, hogy már nem törődünk azzal, hogy mi okoz Istennek fájdalmat, pedig az, ami neki szomorúságot okoz, az bennünket is tönkretesz.