De egyszer csak megjelent két idősebb srác, akiknek elég rosszhírük volt Tölgyvölgyben. – Helló Kölykök! – szólította meg őket az egyikük. – Velünk tartotok? – és máris kínálta őket egy-egy cigivel. – Aztán ha jók lesztek, akkor ezt is meghúzhatjátok! – emelte fel a kezében lévő pálinkásüveget a másik.
Az Ötök egymásra néztek, és nagyon kellemetlenül érezték magukat. Egyikük sem cigizett és egyikük sem ivott még alkoholt, és nem is akarták ezeket elkezdeni – Na, mi van?! Betojtatok? – gúnyolódott az idősebb srác. – Elfelejtettem, hogy azok a bamba tölgyvölgyisek nem gyújtanak rá és inni sem isznak! – összenevettek. – Féltek a Jakabfy-tól mi?!
Az Ötök tagjai valóban betojtak, de dühösek is voltak, mert nem azért nem akartak sem cigizni, sem inni, mert féltek az igazgatótól. – Persze, csak azok élhetnek ezekkel a földi jókkal, akik felnőttek! – folytatta a pimaszkodást a másik idősebb fiú.
Az Ötök már-már beadták volna a derekukat, amikor arra sétált egy bácsi a kutyájával, aki messziről figyelte a beszélgetést. – Kedves Fiatalemberek! Nem attól lesz valaki felnőtt, hogy hülyeségeket csinál, és nála kisebbeket is arra csábít. Ez inkább azt mutatja, hogy még maga is gyerek. – a bácsi szelíden, de határozottan beszélt. A két idősebb srác talán visszaszólt volna neki, ha mondandójának nem adott volna nyomatékot az nagy farkaskutya, akit pórázon tartott. A két fiú eloldalgott. Az Ötök a bácsival maradtak, és megköszönték neki, hogy a pártjukat fogta. Milán magában Istennek is hálát adott, hogy megmentésükre küldte ezt a bácsit, mert nélküle nem lett volna erejük ellenállni a csábításnak.
