– 1956 októberét írjuk – kezdte – az anyukám ezen az estén későn jött haza, és aggódó arccal mondta: »Kitört a forradalom!
« Én nem értettem sokat az egészből, de éreztem anyukám félelmét. Anya, apa és a nagyi, aki velünk élt, átélték a világháborút, amikor sokszor kellett a pincében bujdosniuk, miközben kint hatalmas hangú ágyúk dörögtek, és amikor egy-egy bomba valahol a közelben robbant fel, minden megremegett. Anya mesélni kezdett. Tűntető fiatalokról beszélt, meg a hozzájuk csatlakozó sok-sok emberről, akik békésen vonultak föl Budapest utcáin. Egy jobb életre vágytak. Ezt már értettem én is, mert akkor is egy olyan „papucs” volt a lábamon, amit apa egy régi kinőtt cipőjéből alakított ki úgy, hogy levágta a cipő orrát. A felvonulók egy szabadabb életet követeltek. Ezt is értettem, mert sok osztálytársam szülei vagy rokonai tűntek el nyomtalanul, netán kerültek ártatlanul börtönbe csak azért, mert szidták az államot vagy Rákosit, annak vezetőjét, aki akkor uralkodott felettünk. Éjszaka azután fegyverropogás hallatszott. Minden egyes dörrenésnél összerezzentem. Akkor már én is féltem. A szobánkban, mert csak egy szobája volt a lakásunknak, együtt aludtunk. De most mindenki ébren volt, és reméltük, hogy az új nap majd újra elhozza a békét.
« Én nem értettem sokat az egészből, de éreztem anyukám félelmét. Anya, apa és a nagyi, aki velünk élt, átélték a világháborút, amikor sokszor kellett a pincében bujdosniuk, miközben kint hatalmas hangú ágyúk dörögtek, és amikor egy-egy bomba valahol a közelben robbant fel, minden megremegett. Anya mesélni kezdett. Tűntető fiatalokról beszélt, meg a hozzájuk csatlakozó sok-sok emberről, akik békésen vonultak föl Budapest utcáin. Egy jobb életre vágytak. Ezt már értettem én is, mert akkor is egy olyan „papucs” volt a lábamon, amit apa egy régi kinőtt cipőjéből alakított ki úgy, hogy levágta a cipő orrát. A felvonulók egy szabadabb életet követeltek. Ezt is értettem, mert sok osztálytársam szülei vagy rokonai tűntek el nyomtalanul, netán kerültek ártatlanul börtönbe csak azért, mert szidták az államot vagy Rákosit, annak vezetőjét, aki akkor uralkodott felettünk. Éjszaka azután fegyverropogás hallatszott. Minden egyes dörrenésnél összerezzentem. Akkor már én is féltem. A szobánkban, mert csak egy szobája volt a lakásunknak, együtt aludtunk. De most mindenki ébren volt, és reméltük, hogy az új nap majd újra elhozza a békét.
Ida néni kis szünetet tartott, majd ennyit mondott: – El sem tudjátok képzelni azokat az időket! S ez így van jól! Soha ne kelljen átélnetek azt, amit akkor egy egész ország átélt! Istennek legyen hála, hogy az a világ elmúlt, és immár nem kell sem éjszaka, sem nappal félnünk. (Folytatása holnap!)
