– Ott fejeztük be, hogy azon az éjszakán senki sem tudott aludni, mert mindenhonnan fegyverek dörgése hallatszott. Reggel azután apa és anya gyorsan megbeszélték, hogy nem mehetek ilyen körülmények között iskolába. Még akkor sem, ha a suli csak két utcára volt a lakásunktól. Féltettek. Később azután az egyik szomszéd, akinek hasonló korú gyereke volt, elmondta, hogy az iskola bizonytalan időre bezárt. Ennek először örültem, de amikor tankok zaját hallottam az utcánkból, meg katonai repülők húztak el a házunk felett, már nem is volt annyira jó ez a hirtelen jött szabadság. Délelőtt nagyi kenyérért indult, és valahonnan, máig sem tudom honnan, de szerzett is egy kenyeret. De, amikor a konyhaasztalra tette, akkor vettem észre a kenyérben tátongó lyukakat. »Átlőtték.« – felelte nagyi mosolyogva, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Aznap este egészen más volt a kenyér íze a számomra, mert az a kenyér arra emlékeztette, hogy Isten megmentette szeretett nagymamámat.
Hát, ilyenek voltak ezek az idők! Legyetek hálásak Istennek, hogy nem kell az életeteket kockáztatni azért, hogy mindennap legyen kenyér az asztalotokon! S legyetek hálásak azért is, hogy a Mindenható ma is vigyáz ránk és szeretteitekre!
