Jakabfy másnap egy idegennel érkezett, aki így mutatkozott be: – Sziasztok! Inotai Gergely vagyok, a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kutatószolgálatának vezetője. Az igazgató úr megmutatta a verset, amit találtatok. Egy kicsit én is utánajártam ennek a titoknak, és nagyon érdekes dologra bukkantam! Egy fénymásolt dokumentumot vett elő a barna oldaltáskájából, és így folytatta: – Ezt a feljegyzést a Bakony Múzeum munkatársa írta, – akkor még így nevezték a múzeumot– aki a tölgyvölgyi kolostor rom múltját kutatta. Ő is, ahogyan ti, rátalált erre a versikére, sőt 1965-ben, amikor még jobb állapotban volt az említett rom – feljegyzése szerint – még a felirat maradványait is látta. Egy képet is mutatott 1965-ből, és tényleg a kolostor egyik falán látszódott valami írás. Ki lehetett venni néhány mondatfoszlányt: „A mélybe merülve…”, „Keskeny ösvényre…”, „Csak a tiszta szívű érh…”. Kátay kérdezett: – Gergely bácsi! Ha ő csak ennyit olvashatott el a feliratból, akkor hogyan állt össze az egész versike? Ebből a néhány darabkából lehetetlen lett volna az egészet megfejteni! – Igazad van! De az illető muzeológus, aki történetesen szintén tölgyvölgyi volt, mint ti, egy nagyon régi kódexben fellelte a kolostorban található írás egész szövegét! Ő fordította le latinról, és adta közre egy könyvben, amiben Tölgyvölgy legendáiról írt.
Az Ötök egymásra néztek. Ennek a könyvnek egyik példányát találta meg Napsi a Nagyija házának padlásán. Inotai folytatta: – A feljegyzés szerint évekig próbálta megfejteni a versikét, ezerszer bejárta a helyszínt, de nem akadt annak a rejtett kincsnek a nyomára. 1976-ban 11 év kutatás után végül feladta, kutatásainak eredményét pedig elnyelte a múzeum irattára. Egészen ma reggelig, amikor Jakabfy igazgató úr felhívott azzal, hogy találtatok valamit. Mielőtt azonban elindulnánk megkeresni a kincset, szeretnék nektek beszélni a versről. Ezzel az Ötök, Jakabfy és a kutatásvezető elindultak az igazgató irodája felé.
