Milán Gárdonyit, a lelkészt akarta, Kátay meg Jakabfy igazgatót javasolta, a többieknek nem volt ötletük. – Szavazzunk! – jelentette ki Kátay. Szavaztak. Greeny és Milán Gárdonyira, a többiek az igazgatót választották. Az eredmény 3-2 volt. – Akkor Jakabfyt avatjuk be a titkunkba, hogy segítsen a kincskeresésben! – mondta Kátay. Elindultak az iskolába, mert tudták, hogy Jakabfy még bent van. A pénteki ünnepségre készült, amikor is átadják az iskola új épületét. Az igazgató az irodájában volt.
Az Ötök illedelmesen köszöntek, majd a meglepett férfi elé tették a Napsi találta könyvből kimásolt versikét. Jakabfy félhangosan olvasni kezdte: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott. Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő, Kes-keny ösvényre visz, min alig jár a láb. Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!”
Az igazgató miután befejezte az olvasást, az Ötökre nézett, és megszólalt: – Szóval, kincsvadászat? – kérdezte huncut mosollyal a szája szélén. – Nem baj, ha bevonunk még valakit, aki jobban ért a titokfejtéshez, mint én? Az Ötök bólintottak. – Oké, – folytatta az igazgató, – akkor holnap délután elindulunk a kincs nyomába!
