Kátay és Tank még mindig nem voltak sehol, pedig egész Tölgyvölgy a rendőrökkel együtt őket kereste. Immár harmadik napja volt, hogy elmentek otthonról úgy, hogy senkinek, még a barátaiknak sem szóltak arról, hová indultak el.
- Nagyon fáj a lábam... - mondta egy hang a sötétben. - Akkor ne mozogj, és főként ne nyafogj! - felelte idegesen egy másik hang. Koromsötét volt, de legalább nem volt hideg. Kátay körülnézett, próbálta erőltetni a szemét, de a fentről beszűrődő gyenge fényben nem látott mást csak törmeléket. Telefonjaik összetörtek, és használhatatlanul lapultak valahol a romok romjai alatt. Kátay mát bánta, hogy nem szólt senkinek, hogy ketten indulnak el kincsvadászatra Tankkal. Már bánta azt is, hogy nem voltak elég türelmesek, és mert maguknak akarták a kincs megtalálásnak dicsőségét.
Közben Napsi, Greeny és Milán, Jakabfyval együtt ültek annak irodájában. Átfagytak a nagy keresésben, és egy kicsit beültek melegedni, mielőtt tovább indultak volna. Napsi és Greeny a legvadabb pletykákat mesélték az igazgatónak, amik a két fiú eltűnéséről keringtek a faluban. Voltak, akik gyanús alakokat láttak egy fekete Mercédesszel. Mások arról beszéltek, hogy a két fiú biztos valami rettenetes dolgot követett el, és ezért elszöktek. Milán gondolatai azonban egészen máshol jártak. Utálta a pletykákat. Egyszer csak felkiáltott: - És mi van akkor. ha egyedül indultak el?! - Mit mondtál? - kérdezte szinte egyszerre a két lány és Jakabfy. Milán megismételte: - Mi van akkor, ha egyedül indultak el kincset keresni? - Á, dehogy! Nem lehetnek ilyen őrültek! - kontrázott Napsi. - Igazad van! Kátay ennél sokkal okosabb és türelmesebb - helyeselt Greeny. De Jakabfyt elgondolkodtatta, amit Milán mondott. - Hogy ez nem jutott eszembe! Remélem, még időben érkezünk! Napsi, Greeny és Milán mind az igazgató nyomába eredtek, aki szélsebesen indult az iskola új épületének kijárata felé. - Tudom, hol van ez a két lökött kölyök! - kiáltotta hátra az őt követőknek. - Remélem, időben érkezünk, és még nem történt tragédia!