- Kátay vett rá arra, hogy vele menjek - kezdte Tank, aki rettentően szégyellte magát a történtekért. - Jó! Jó! Ezt ugorjuk! - horkant rá Kátay. - Onnan meséld, amikor kiértünk a romhoz! Tank pedig mesélni kezdett. Elmondta, hogy vasárnap délután érkeztek ki a kolostorromhoz azzal a céllal, hogy ketten megtalálják az oda elrejtett kincset. Alaposan körbejárták, megvizsgálták a romos falakat, benéztek minden bozót alá, de elsőre nem láttak és nem találtak semmit. Amíg egyszer csak, az egykori bejáratától öt méterre, nem vettek észre egy kis buckát. Odamentek, cipőjük sarkával megkapargatták, és néhány percnyi ásogatás után, egy eltemetett faajtó nem kezdett el körvonalazódni. A két fiú izgatottam kaparta le az ajtóról a maradék földet, míg végül ott állt előttük egy míves pinceajtó, rajta valami címerrel, meg egy rozsdás, lezárt lakattal. Tank azt is elmondta, hogy rángatták egy darabig az lakatott, de nem engedett.
- Ekkor kezdett el ugrálni Tank az ajtón... - vetette közbe rosszallóan Kátay. - Nem lett volna semmi baj, ha nem csinálja ezt! Aztán egy nagy dörrenés. és valahol nagyon mélyen ébredtünk mindketten. De nem emlékszünk a zuhanásra - fejezte be Kátay. - Közel voltunk, de nem elég közel. Találtunk egy naplót. Jakabfynak adtam. Azt ígérte, hogy lemásolja, ha lehet, és majd behozza nekünk.
Az Ötök sokáig beszélgettek Tankot körülülve, és nagyon hálásak voltak azér, hogy sem neki, sem Kátaynak nem esett nagyobb baja.
