– Hallotta valaki közületek a Wallenberg nevet? – kérdezte Jakabfy. Persze megint egyedül Kátay jelentkezett. Tank és Milán összenevettek. – Szóval ki volt ez a Wallenberg, Norbert? – szólította fel az igazgató Kátay-t. – Igazgató Úr! Raoul Wallenberg svéd diplomata volt, aki a németek által megszállt Magyarországon szolgált a II. Világháború idején. Sok zsidó ember köszönheti neki az életét, mert hamis svéd útleveleket adott nekik, hogy elmenekülhessenek az országból és a biztos halál elől. – felelte a fiú.
– Tökéletes! – dicsérte meg a srácot Jakabfy, majd így folytatta: – Raoul Wallenberg nagyszerű ember volt. A svéd diplomatát azért küldték Magyarországra, hogy olyan ártatlanokat mentsen meg, akiknek csak annyi volt a bűnük, hogy zsidónak születtek. A zsidókat abban az időben megfosztották a jogaiktól, elvették mindenüket, kényszermunkára kényszerítették őket, és a legtöbbjüket olyan táborokba zárták, ahonnan soha többé nem tértek haza. Wallenberg, diplomataként bizonyos védettséget élvezett, amit arra használt fel, hogy annyi embert mentsen meg, amennyit csak tud. Munkatársai segítségével több ezer halálraítélt ember életét mentették meg – az igazgató leült a tanári asztal mögé, és onnan folytatta: – „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért” János 15,13.
Jakabfy Jézus szavait idézte. – Ez a hős, végül egy szovjet börtönben lelte halálát, máig sem tudjuk, hogy hol. De, amit tett az a szeretet legnagyobb és legcsodálatosabb megnyilvánulása volt: életeket mentett és életét adta másokért.
