2023-10-10

MINDENNEK VAN TÖRTÉNETE

Az Ötök Napsi szobájában hevertek. Már túl voltak a leckén, és mint mindig, most is beszélgettek. Arról az esetről folyt a vita, ami délelőtt az iskolában történt. Egyik osztálytársuknak volt egy régi, rozzant, már-már alig használható tolla, amihez úgy ragaszkodott, mint az életéhez. Ezt a tollat Bánáti, az osztály legrosszabb gyereke, a szünetben kikapta társa kezéből, és kihajította a földszinti terem ablakán. Csak úgy, poénból. 

Az Ötök segítettek megtalálni a tollat, de már nem lehetett segíteni rajta, darabokra tört. Szóval erről folyt a vita. Tank, aki bár elítélte, amit Bánáti tett, de nem értette, hogy miért sírt annyira ezért a már semmit sem érő tollért a társuk. 

Bakancsok, Bánáti majd vesz neki egy másik tollat, azt kész! – jelentette ki végül. A többieket sem kellett félteni, ha egy kis vitáról volt szó, volt, aki egyet értett Tankkal, volt, aki nem, de abban megegyeztek, hogy Bánáti egy hülye. Greeny, aki eddig hallgatott, halkan megszólalt: – Nem értitek, miért sírt valaki amiatt az értéktelen toll miatt? – kérdezte. – Ismeritek egyáltalán annak a tollnak a történetét? A többiek fejüket csóválva elhallgattak. 

Szóval ez a toll egykor Zara nagypapájáé volt. Ő örökölte, amikor a papája néhány éve meghalt. Azért tartotta magánál mindig, azért őrizte annyira gondosan, mert amikor ránézett, vagy amikor használta, mindig a nagypapája jutott az eszébe. Ezért volt neki annyira fontos ez a nektek és Bánátinak annyira haszontalan toll. 

Kátay, Milán, Napsi és Tank elszégyellték magukat. Mert, ami nekik csupán egy értéktelen, lecserélhető tárgy volt, az osztálytársuknak mindennél értékesebb volt a világon. Egyszerre megértették, hogy minden dolognak, ami nem az övék, lehet egy ilyen titkos, általuk nem ismert története, amitől az a bizonyos dolog, valakinek mindennél értékesebb lehet!