Napsi hatásszünetet tartott, majd a többiek unszolására folytatta: - Találtam egy titokzatos feliratot, ami valami különös kincsről szól, amit a mi kolostorunk romjai rejtenek. Kinyitotta a könyvet a különös feliratnál, és lassan olvasni kezdte: „A mélybe merülve, árnyak között, Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott. Titkos ismeret vár, mi rejtekhelyén búvik, Bátraknak szól, mit a világ elhagyott. Mert bátor az, ki rejtélyt megfejt, Oly kincsre lel, mi igaz bölcsességet ád, De figyelj, a kincs sem arany, sem ékkő, Keskeny ösvényre visz, min alig jár a láb. Ki megtalálja azt, változtathat rossz világot, Csak a tiszta szívű érhet el csodát! Aki nemcsak szólja, de éli is a titkot, Reménnyel töltve el nemcsak önmagát!”
A többiek döbbenten hallgattak. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejükben! Mi lehet az a titkos bölcsesség és ismeret, a kincs, ami nem arany és nem ékkő, aminek megtalálásához bátornak kell lenni? Ami megváltoztathatja a világot, és amit annak a kolostornak a romjai rejthetnek, ahol annyit játszottak már kicsi gyermekkoruk óta? Végül Kátay törte meg a csendet: – Szerintetek lehet ebben valami? Mármint úgy értem, érdemes lenne utánajárni ennek a nagy titoknak? Az Ötök egymásra néztek, és nem kellett egyiküknek sem megszólalniuk, úgyis mindannyian tudták a választ.
