– Mit gondolsz? Milyen kincsről beszélhet ez a vers? – kérdezte izgatottan az igazgató. – „Mit romok ölelnek, titok rejtőzik ott.” Gárdonyi mintha meg sem hallotta volna Jakabfy kérdését, csak ezt ismételgette: – „Mit romok ölelnek…” – majd a kincskeresőkhöz fordulva ezt mondta: - Hm. Tudjátok volt idő, amikor a templomunk romokban állt. A törökdúlás idejében a falu is, a templom is elpusztult. Pusztahely volt. A legenda szerint abban az időben nőtt ki a közepén az a hatalmas tölgyfa, ami ma iskolánk címerében látható. Kis szünetet tartott. – Mi van, ha a „mit romok ölelnek” ezt jelenti? A kis csapat egymásra nézett. Mi van akkor, ha a kincset az akkor romokban álló templom területén rejtették el valahol? De hogy fogják ezt bizonyítani? A 18. században a templomot újjáépítették. Ha itt lett volna elrejtve az a kincs, akkor nem kellett volna megtalálniuk? És ha mégis itt van, csak még mélyebbre került az újjáépítés során? Ezek a gondolatok cikáztak mindannyiuk fejében. De nem voltak válaszaik. – Hacsak… - törte meg a csendet a lelkész. – Hacsak nem az egyik hátsó pad melletti… - elhallgatott. – Ott a falban van egy furcsa formájú kő. Senki sem tudja, hogy mi az és miért van ott. Évek óta gondolkozom azon, hogy közelebbről megvizsgálom azt a követ, de aztán mindig volt valami fontosabb. A templom belső felújításánál jutott újra eszembe, hogy megnézem magamnak. Talán érdemes lenne ott keresgélnünk! Mi van, ha az a furcsa kő az x, ami a kincset jelöli?!
A többiekre is átragadt a lelkész izgalma. Felcsillant a remény, hogy végre rátalálnak a kincsre. Együtt indultak el a templomba, hogy bizonyosságot nyerjenek.
