Kinézett a szürke udvarra. Esett az eső. Tank megborzongott. Ebben a cseppet sem szeretem helyzetben egy dolog volt jó, hogy nem kellett kidugnia az orrát sem a jó meleg ágyából. Aztán észrevett egy kis verebet, aki az egyik örökzöld bokor ágain ugrált. Néha megállt, mintha fülelt volna, ide-oda forgatta a fejecskéjét, majd boldog-vidáman folytatta tovább a játszadozást. Tank arra gondolt, hogy milyen nehéz lehet verébnek lenni. Élelmet találni a téli szürkeségben, menedékre lelni a dermesztő hidegben. De lám, ez a veréb itt ugrál kertjükben, és látszólag mindez nem zavarja.
Gárdonyi a múltkor valami történetet mesélt arról, hogy Jézus is beszélt a verebekről, akiknek ára az ő korában két fillér volt. Jézus azt mondta, hogy ezek a kicsiny és az emberek számára értéktelen madarak, Isten számára mégis mennyire fontosak. A memóriája mélyéről elkotorta azt, amit Jézus ezekről a kis állatokról mondott: „Gondoljátok meg, két veréb ára egy fillér, mégsem pusztulhat el közülük egy sem mennyei Atyátok tudta nélkül!”- Hm! - sóhajtott Tank. - Isten még ezekről a kis madárkákról is gondoskodik! Elmosolyodott. – "Mennyivel inkább rólunk emberekről, akiket még a verebeknél is jobban szeret." Szinte hallotta Gárdonyi hangját. Tank mostanában sokat gondolt Istenre. Nem volt biztos abban, hogy létezik, de abban a sok mindenben, ami érte őt az elmúlt hetekben, egész jó volt arra gondolnia, van Valaki, Aki megvédte őt. Ismét Jézus szavaira gondolt: „Nektek pedig fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Nehogy féljetek tehát, sok kis verébnél értékesebbek) vagytok.”
